Már jó néhány hete tervezgettem megfőzni ezt a levest, és a hétvégi bevásárlás alkalmával szerencsére nagyon szép füstölt kacsamellet kaptunk. Amint hazaértünk az édesburgonyák már mentek is sütőbe.
Egy igazán egyszerű, teste-lelket egyaránt melengető leves ez. Ha nem akarjuk “cifrázni”, akkor nyugodtan tálalhatjuk a füstölt kacsamell nélkül, úgyis isteni. De azért kétségkívül ez koronázza meg a fogást, ami így akár ünnepi alkalmakkor is bátran bevethető.
Hozzávalók (4 személyre):
- 500 g sült édesburgonya, tisztítva
- 2 ek. olívaolaj
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 tk. kínai ötfűszer keverék (opcionális)
- 700 ml zöldségalaplé
- só
- 1 ek. méz
- 1 narancs reszelt héja és leve
- néhány csepp citromlé
Tálaláshoz:
- 150 g füstölt, főtt kacsamell
- 70 g pirított mandula
- 1 nagy csokor petrezselyem
Elkészítés:
A puhára sült édesburgonyát megtisztítjuk, felkockázzuk. (Egészben szoktam a 200°C-os sütőbe tenni, körülbelül 40-45 perc alatt meg is puhul, villával vagy késsel ellenőrzöm.)
A hagymát felaprítjuk. Egy lábasban felmelegítjük az olívaolajat, rádobjuk a hagymát, majd puhára dinszteljük. Hozzáadjuk az édesburgonyát, a fűszerkeveréket, majd felöntjük a zöldségalaplével. Ízlés szerint sózzuk. Közepes lángon addig főzzük, amíg felforr. A tűzről levéve hozzákeverjük a mézet, a narancshéjat, a narancslevet, illetve a néhány csepp citromlevet.
A kacsamellet vékonyan felszeleteljük, a mandulát és a petrezselymet is felaprítjuk.
Tálaláskor a leves tetejére halmozzuk a kacsamellet, megszórjuk mandulával és a friss petrezselyemmel.
Melegen fogyasszuk!
Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!