Ízből tíz

Tízperces pohárkrém vaníliás-joghurtos mascarponekrémmel, amaretti keksszel, rózsavizes málnával

IMG_4829 (2)

A pohárkrém igazán szerethető műfaj, ha édességekről van szó. Pillanatok alatt összedobható (ennek a változatnak az elkészítése is maximum 10 percet vett igénybe) , mindenki szereti, milló féleképpen variálható, és sokszor a maradékok megmentésére is tökéletes alternatíva lehet. 

A desszerthez én most fagyasztott málnát és áfonyát használtam, de a bogyós gyümölcsök bármelyikével szuperül működik. Mivel a rózsa parfümös illatáért és ízéért egyenesen rajongok, ezért a málnás változatot egy leheletnyi rózsavíz hozzáadásával tettem kicsit egzotikusabbá.

 

IMG_4848 (2) IMG_4839 (2)

 

IMG_4863 (2)

IMG_4814 (2)

Hozzávalók (4 személyre):

  • 300 g mascarpone
  • 300 g görög joghurt
  • 70 g méz
  • 2 teáskanál vaníliakivonat
  • 40-50 darab amaretti keksz
  • 300-350 g málna vagy áfonya (lehet fagyasztott is)
  • 1,5 teáskanál rózsavíz (opcionális, ha málnát használunk)

Elkészítés:

  1. A krémhez a mascarponét kikeverjük a joghurttal, a mézzel, valamint a vaníliakivonattal.
  2. Az amaretti kekszet durvára törjük, a málnát összekeverjük a rózsavízzel (ha használunk).
  3. Egyszemélyes poharakba rétegezzük a desszertet. Elsőként a durvára tört amaretti kekszet szórjuk a poharak aljába, majd a vaníliás-joghurtos mascarponekrém következik, végül pedig a málnaréteg vagy az áfonya. A rétegzést addig folytatjuk, amíg a pohárkákat teljesen meg nem töltjük.
  4. Hűtve fogyasszuk!

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

IMG_4849 (2)

Vaníliakrémes profiterol sós karamellával

IMG_3758 (3)

Tegnap a Serpenyő Virtuóz Blog vendégbloggere voltam, és ezekkel a fantasztikusan finom profiterolokkal készültem.

A hagyományostól picit eltérve nem csokiszósszal, hanem sós karamellával locsoltam meg a fánkok tetejét, ami szerintem sokkal jobban passzol, mind ízben, mind pedig textúrában a krémesen lágy, vaníliás profiterolokhoz. Annyira addiktív, hogy rögtön dupla adaggal indítsatok! A krémből lehet egy kis adag maradni fog, de szerintem senkinek sem fog gondot okozni önmagában elfogyasztani.

A bejegyzésemet itt  megtekinthetitek, plusz egy kicsit rólam is olvashattok. 🙂

IMG_3738 (2) IMG_3760 (2)

Hozzávalók (körülbelül 35-40 darabhoz):

Az égetett tésztához:

  • 300 g finomliszt
  • 500 ml víz
  • 125 g vaj
  • 5 g
  • 7 darab közepes méretű tojás

Vaníliás krémhez:

  • 7 dl teljes tej (3,5%-os)
  • 60 g kukoricakeményítő
  • 120 g kristálycukor
  • 2 rúd vanília
  • 9 tojássárgája
  • csipet só
  • 70 g vaj

A sós karamellhez:

  • 80 g kristálycukor
  • ¼ teáskanál só

IMG_3765 (2) IMG_3735 (2) 

Elkészítés:

  1. Először a vaníliás krémet készítjük el. Ehhez a tejet a vaníliarudak kikapart magjaival és a sóval forráspontig melegítjük.
  2. A tojássárgákat fehéredésig keverjük a cukorral, majd hozzászitáljuk a kukoricakeményítőt, ezzel is kikeverjük.
  3. A tojássárgájás keverékhez öntjük a felmelegített tejet, alaposan elkeverjük.
  4. Az egészet visszaöntjük a lábasba, majd kis lángon, állandó kevergetés mellett sűrű krémmé főzzük. A tűzről lehúzzuk, hűlni hagyjuk. Ha már langyosra hűlt, a vajat is belekeverjük.
  5. A krém tetejére folpackot helyezünk, így nem bőrösödik meg a teteje, míg elkészítjük az égetett tésztát.
  6. A tésztához egy lábasba tesszük a vajat, a vizet, a sót, valamint a cukrot. Felforraljuk, majd a tűzről levéve beleöntjük a lisztet, és egy fakanállal gyorsan összekeverjük.
  7. Visszatesszük a tűzre, és erőteljesen összedolgozzuk a masszát, amíg a tészta el nem válik az edény falától.
  8. Lehúzzuk a tűzről, és gépi habverővel egyesével adagolva belekeverjük a tojásokat.
  9. Amikor a tészta kissé kihűlt, sima csőrű nyomózsákba töltjük.
  10. A sütőt 190 °C-ra előmelegítjük.
  11. A tésztából 4-5 cm átmérőjű fánkokat nyomunk a sütőpapírral bélelt tepsire.
  12. Előmelegített sütőben 18-20 perc alatt készre sütjük.
  13. A fánkocskákat teljesen kihűtjük.
  14. A vaníliás krémet vékony csőrű habzsákba töltjük, majd a fánkok oldalába beleszúrjuk a habzsák csőrét, és megtöltjük a tésztákat.
  15. A sós karamellhez a cukrot a sóval egy serpenyőbe tesszük, és megkaramellizáljuk. Még folyós állapotában megöntözzük vele a profiterolok tetejét. Ezt a műveletet érdemes szilikonos sütőpapírra helyezett fánkocskákon kivitelezni, mert így könnyebb dolgunk lesz a takarításnál.
  16. Megvárjuk, amíg a karamell megszilárdul, és már fogyaszthatjuk is.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

Hot cross buns – Angol húsvéti “kalácskák”

IMG_4225 (2)

Nem is értem, hogy ezt a tradicionális angol édességet miért csak idén készítettem először! Pedig szuper finom és annyira az én ízlésem. A sok fűszer és az aszalt gyümölcsök teszik számomra ellenállhatatlanná ezeket a “bucikat”.

Az angolok hagyományosan nagypénteken fogyasztják reggelire ezeket a kalácsokat, de nem gondolom, hogy bárkinek is ennyire ragaszkodnia kellene a dátumokhoz. Habár én kifejezetten szeretem a kulináris jellegű szokásokat, de szerintem az év minden reggelén megállja a helyét az asztalon.

IMG_4241 (2) IMG_4203 (2)

Hozzávalók:

  • 150 ml teljes tej
  • 50 g vaj
  • 3 teáskanál kristálycukor
  • 400 g finomliszt
  • 1 tasak szárított élesztő (7g) vagy 20 g friss
  • 75 g aszalt vörös áfonya (mazsolát is használhatunk)
  • 50 g kandírozott narancshéja
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1/4 teáskanál őrölt szerecsendió
  • 2 kardamom magjai megőrölve
  • nagy csipet só
  • 1 nagy méretű tojás

A kenéshez:

  • 1 tojássárgája

A kereszthez:

  • 60 g finomliszt
  • 80 ml víz

A mázhoz:

  • 80 ml víz
  • 2 evőkanál kristálycukor
  • 4 kardamom kissé megtörve

IMG_4230 (2) IMG_4243 (2)

Elkészítés:

  1. A lisztet egy nagy tálba mérjük. Hozzáadjuk a szárított élesztőt (ha frissel dolgozunk, azt a fellangyosított tejben először futtassuk fel), a sót, a cukrot, a fűszereket, a narancs reszelt héját, valamint az aszalt áfonyát és a kandírozott narancshéjat. Az egészet alaposan összekeverjük.
  2. A tejet és a vajat összemelegítjük, majd ha langyosra hűlt hozzáverjük a tojást.
  3. A folyékony keveréket a lisztes keverékhez öntjük.
  4. Kézzel vagy géppel dagasszuk, amíg rugalmas tésztát nem kapunk. Ha túl száraz lenne, adjunk még hozzá kevés tejet.
  5. A tésztát kivajazott tálba tesszük, majd konyharuhával lefedve duplájára kelesztjük.
  6. A megkelt kalácsokból a levegőt kinyomkodjuk, és 9 darab bucit formázunk, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Konyharuhával lefedve újra duplájára kelesztjük.
  7. A kereszthez a lisztet elkeverjük a vízzel, habzsákba töltjük. A megkelt kalácsok tetejét megkenjük a tojássárgával, majd a habzsák segítségével keresztet rajzolunk mindegyikre.
  8. A 220°C-ra előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük.
  9. Miközben a tészta sül elkészítjük a szirupot. Ehhez a cukrot a vízzel, valamint a kadamommal felforraljuk, néhány perc alatt besűrítjük.
  10. A kész kalácsokat még melegen megkenjük a sziruppal, hagyjuk, hogy beigyák a mázat.
  11. Hideg vajjal megkenve fogyasztjuk.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

Levendulás-áfonyalekváros töltött kalács

IMG_4142 (2)

Íme, a bazsalikom pestós kalács édes változata, most épp levendulás-áfonyalekváros töltelékkel.

A tésztáját egyébként nem kell feltétlenül megtölteni, használhatjuk egyszerű alap kalácstésztaként is, nekem nagyon bejön, mert igazán puha, még másnap is, és egyáltalán nem “fojtós”.

Az utóbbi időben ez a kör alakú formázás nagyon megtetszett, hihetetlenül egyszerű és nagyon mutatós. De nem kell ehhez ragaszkodni, ha nektek más a kedvencetek. Sima hármas fonással is tökéletes lesz a végeredmény.

Még a napokban hozok egy gazdag,fűszeres,édes angol húsvéti kalácsot, a hot cross bun-t, ami a személyes kedvencem! 🙂

 IMG_4151 (2)

Hozzávalók (26 cm-es tortaformához):

  • 500 g finomliszt
  • 7 g szárított vagy 25 g friss élesztő
  • 80 ml étolaj
  • 60 ml méz
  • 160 ml langyos víz
  • 2 közepes méretű tojás
  • 1 nagy csipet só
  • 320 g áfonyalekvár
  • 1 teáskanál szárított levendulavirág
  • + 1 sárgája a kenéshez

IMG_4162 (2) j

Elkészítés:

  1. A lisztet egy nagy tálba mérjük, hozzáadjuk a sót, a szárított élesztőt (ha frissel dolgozunk, azt előbb futtassuk fel a langyos vízben), a mézet, az olajat, a langyos vizet, valamint a tojásokat.
  2. Összedolgozzuk, majd lisztezett nyújtódeszkán rugalmas tésztává dagasztjuk. Ha nagyon ragadna adjunk hozzá lisztet.
  3. Konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük.
  4. Ha megkelt, körülbelül 40 x 32 cm-es téglalappá nyújtjuk, majd a rövidebbik oldalánál kezdve négy hosszú téglalappá  vágjuk. 
  5. Az így kapott  “csíkok” mindegyikét megkenjük  80 g áfonyalekvárral,  és megszórjuk negyed teáskanál levendulavirággal, majd egyesével feltekerjük.
  6. A feltekert rudakból, az itt látható módon kör alakban formázott fonatot készítünk.
  7. Az megformázott kalácsot sütőpapírral bélelt 26-cm-es tortaformába helyezzük.
  8. Konyharuhával letakarva ismét duplájára kelesztjük.
  9. A sütőt 190°C-ra előmelegítjük.
  10. Ha megkelt, lekenjük tojássárgával, majd az előmelegített sütőben 35-40 perc alatt megsütjük.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

IMG_4147 (2) j8

 

Narancsos-mézes-túrós sajttorta

IMG_3651 (2)

Az egyszerű, de nagyszerű kategóriás desszertek sorát bővíti ez a recept. Összeállítani tíz percünkbe se telik, de garantált, hogy az elfogyasztása is körülbelül ennyi időt vesz majd igénybe.

A klasszikus citrom-túró duóban a citrom szerepét  most a narancs váltja fel, ami szintén szuperül működik a túróval. A  méz és a narancsvirágvíz pedig igazán egzotikus, keleties hangulatot kölcsönöz a tortánknak.

A vízfürdős technika senkit ne tántorítson el, mert nem egy bonyolult művelet, mindössze csak annyira figyeljük oda, hogy tényleg jól bugyoláljuk be a tortaformánkat. Nem érdemes kispórolni ezt a lépést, mert a módszernek köszönhetően a sajttorta állaga sokkal bársonyosabb, krémesebb lesz.

A megadott mennyiségek kis tortához elegendőek, ha duplázzuk a mennyiségeket, akkor az egy normál, 26-cm-es tortaformához elég.

IMG_3685 (2) IMG_3648 (2)

Hozzávalók (18 cm-es, kis tortaformához):

A kekszes alaphoz:

  • 120 g zabkeksz
  • 60 g vaj, megolvasztva

A krémhez:

  • 200 g félzsíros tehéntúró
  • 200 g mascarpone vagy Philadelphia krémsajt
  • 50 g méz
  • 1 evőkanál kristálycukor (ha édesebben szeretjük több)
  • 2 nagy tojás
  • 2 nagy tojássárgája
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 evőkanál vanília kivonat
  • 2 teáskanál narancsvirágvíz (elhagyható)
  • néhány csepp citromlé
  • csipet só

IMG_3657 (2)

Elkészítés:

  1. A kekszet konyhai aprítóban morzsává törjük, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, és jól összedolgozzuk.
  2. A tortaforma aljába nyomkodjuk a vajas kekszet. (Kanállal vagy egy pohár aljával a legkönnyebb).
  3. Hűtőbe tesszük, amíg a krémet elkészítjük.
  4. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük.
  5. A krémhez a túrót simára keverjük a mascarponéval. Kézi vagy gépi habverő segítségével hozzákeverjük a mézet, a cukrot, a sót, a narancs reszelt héját, a vanília kivonatot, a narancsvirágvizet, a citromlevet , a tojásokat, valamint a tojássárgákat.
  6. 1,5-2 liter vizet felforralunk.
  7. A tortaformát kivesszük a hűtőből, majd vastag alufóliával becsomagoljuk úgy, hogy az alját és az oldalát is jól befedje, majd becsomagoljuk egy újabb réteg alufóliába. 
  8. A bebugyolált tortaformát egy magas falú sütőtepsire helyezzük, majd a tortaforma köré öntjük a felforralt vizet úgy, hogy a víz körülbelül a forma magasságának feléig érjen.
  9. Az előmelegített sütőbe tesszük, és körülbelül 40-50 perc alatt készre sütjük.
  10. Akkor jó, ha a közepe még kissé remeg, nem teljesen szilárd.
  11. Ha kész, kivesszük a vízből, és a tortaformában hagyjuk teljesen kihűlni. 

IMG_3670 (2)

Rumos-kókuszos-csokoládés kalács

IMG_3535 (2)

Mindig sokat töprengek, ha házilag készítek péksütit, hogy milyen ízesítésű legyen. Nem akarom, hogy unalmassá váljon, már amennyire a házi kelt tészta lehet unalmas.

Ez alkalommal Tg adta az ihletet, hiszen az egyik kedvence a Rum-Kokos, így a csokoládé-kókusz-rum trió lett a befutó. Aki szereti ezeket az ízeket, mindenképp készítse el, mert tuti visszatérő reggeli lesz. Nálunk igazi telitalálat volt.

IMG_3524 (2) IMG_3554 (2)

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 45 dkg liszt 
  • 25 g friss élesztő
  • 2 dl kókusztej
  • 1 dl teljes tej
  • 40 g vaj
  • 40 g kókuszreszelék
  • 1 tojássárgája
  • 60 g kristálycukor
  • csipet só

A töltelékhez:

  • 180 g puha, szobahőmérsékletű vaj
  • 2 evőkanál rum
  • 140 g porcukor
  • 90 g kókuszreszelék
  • 80 g olvasztott étcsokoládé
  • csipet só

A tetejére:

  • 1 tojássárgája

IMG_3514 (2)

Elkészítés:

  1. A langyos tejbe keverünk 1 evőkanál cukrot, majd a friss élesztőt belemorzsoljuk. Szobahőmérsékleten körülbelül tíz perc alatt felfuttatjuk.
  2. A lisztet egy nagy tálba mérjük, hozzáadjuk a csipet sót, a maradék cukrot és a kókuszreszeléket. Alaposan összekeverjük.
  3. A lisztes keverékhez adjuk a felfuttatott élesztőt, a kókusztejet, a puha vajat, valamint a tojássárgáját.
  4. Összedolgozzuk, majd lisztezett nyújtódeszkán rugalmas tésztává dagasztjuk. Ha nagyon ragadna adjunk hozzá lisztet.
  5. Konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük.
  6. Miközben a tészta kel, elkészítjük a tölteléket. A puha vajat habosra kavarjuk a porcukorral, a sóval. 
  7. Hozzáadjuk az olvasztott csokoládét és a kókuszreszeléket, ezekkel is összedolgozzuk.
  8. A megkelt tésztát 40×32 cm-es téglalappá nyújtjuk. 
  9. Egyenletesen eloszlatjuk rajta a tölteléket, majd a hosszabbik oldalánál kezdve bejgli-szerűen feltekerjük.
  10. Éles késsel hosszában kettévágjuk, majd  összefonjuk 3-4 szakaszban.
  11. Sütőpapírral bélelt gyümölcskenyér formába helyezzük a kalácsot.
  12. Megkenjük a tetejét tojássárgával, majd ismét duplájára kelesztjük.
  13. 180 °C-ra előmelegített sütőben körülbelül 40 perc alatt készre sütjük.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

Fahéjas-diós csiga

IMG_3448 (2)

Véleményem szerint házilag péksütit sütni és dagasztani a világ egyik legjobb dolga, legalább annyira, mint házi tésztát gyúrni.  Az utóbbit viszonylag ritkán sikerül megejtenem, de  kelt tészta hetente egyszer biztosan készül nálunk. TG nagy dió fan (nem mellesleg én is imádom), így most a diós csigára esett a választásom, természetesen sok fahéjjal.

Az ízesítésről természetesn mindenki maga dönthet, ki-ki ízlése szerint. A fahéjat akár el is hagyhatjuk, helyette narancshéjat, kardamomot, a bevállalósabbaknak és a keleti ízek kedvelőinek pedig a narancsvirágvizet javaslom.

IMG_3405 (2)IMG_3458 (2)

 

 

Hozzávalók (26 cm-es kerek hőálló formához):

 A tésztához:

  • 500 g finomliszt
  • 2,5 dl langyos tej
  • 25 g friss élesztő
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 nagy csipet só
  • 1 citrom reszelt héja
  • 3 tojássárgája
  • 50 g olvasztott vaj 

A töltelékhez:

  • 180 g puha vaj
  • 160 g porcukor
  • 2 teáskanál vaníliakivonat
  • 200 g darált dió
  • 1 púpos teáskanál fahéj

 A kenéshez:

  • 1 tojás 

IMG_3453 (2)

 

Elkészítés: 

  1. A langyos tejben elkavarjuk a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Körülbelül 10 perc alatt felfuttatjuk.
  2. Egy tálba mérjük a lisztet, és a sóval összekeverjük. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a tojássárgákat, a citrom reszelt héját, valamint az olvasztott vajat.
  3. Rugalmas tésztát dagasztunk belőle.
  4. Letakarjuk, és huzatmentes, meleg helyen körülbelül 45 perc alatt duplájára kelesztjük.
  5. Közben a töltelékhez habosra keverjük a vajat a porcukorral. Hozzáadjuk a vaníliakivonatot és az őrölt fahéjat.
  6. A megkelt tésztát 30×40 cm-es téglalappá nyújtjuk.
  7. Egyenletesen megkenjük a vajas keverékkel, majd megszórjuk darált dióval.
  8. Hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük, majd körülbelül 6 cm-es szeletekre vágjuk.
  9. Az így elkészült csigákat hőálló tálba rakjuk úgy, hogy ne érjenek össze, mert még kelni fognak. (Lehetőség szerint ne kivehető aljú tortaformát használjuk, mert abból a vaj kifolyhat.)
  10. Letakarjuk, és újra duplájára kelesztjük.
  11. A sütőt 190 °-ra előmelegítjük.
  12. A megkelt csigákat lekenjük tojással.
  13. Az előmelegített sütőben 30-40 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

IMG_3443 (2)

 

Túrófánk citromkrémmel

IMG_2882 (2)

 

A túrófánkot szerintem senkinek sem kell bemutatnom, azt hiszem mindenkinek van egy jól bevált receptje. Ebben a posztban nem is maga a fánk a fajsúlyos (habár azért azt sem kell lebecsülni), sokkal inkább a citromkrém, amivel ettük. Tökéletesen példázza, hogy egy egyszerű receptet is mennyire fel lehet dobni a hozzá kínált “mártogatóssal”.

A citromkrém vagy lemon curd egyébként elég univerzális, tölthetjük pitékbe, nagyszerű pohárkrémekbe, de csak egyszerűen önmagában kanalazva is szuper. Itt és itt pedig korábbi posztjaimat találjátok, amikben ezt az alapanyagot használom.

IMG_2870 (2) IMG_2899 (2)

Hozzávalók:

A túrófánkhoz:

  • 200 g félzsíros tehéntúró
  • 2 közepes méretű tojás
  • 80 g finomliszt
  • 1 ½ teáskanál sütőpor
  • 1 kezeletlen citrom reszelt héja
  • 1 evőkanál kristálycukor
  • ½ teáskanál vaníliakivonat (elhagyható)
  • 1 liter étolaj a sütéshez
  • porcukor a szóráshoz
  • csipet só

A citromkrémhez:

  • 90 g kockára vágott vaj
  • 70-80 g kristálycukor (ízlés szerint)
  • 150 ml frissen facsart citromlé (körülbelül 3 nagy citrom leve)
  • 3 kezeletlen citrom reszelt héja
  • 4 közepes méretű tojás
  • Csipet só 

 

Elkészítés:

  1. A citromkrémhez egy lábasba tesszük az összes hozzávalót a vaj kivételével.
  2. Közepes lángon addig főzzük, amíg sűrű vaníliakrém állaga nem lesz. Ekkor lehúzzuk a tűzről és darabonként hozzáadjuk a vajat, és addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Hűlni hagyjuk.
  3. A fánkhoz az összes hozzávalót alaposan összekeverjük.
  4. Az olajat közepes lángon felforrósítjuk, majd púpozott teáskanálnyi adagokat potyogtatunk a tésztából a zsiradékba.
  5. Aranybarnára sütjük a fánkokat. Papírtörlőre szedjük, megszórjuk porcukorral, és a citromkrémmel kínáljuk.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

IMG_2878 (2) másolata

Beignet – New Orleans fánkja

IMG_3068 (2)

Egy újabb fánk receptet, ezúttal az egyik kedvencemet, a méltán híres beignet-t hoztam el nektek.

Elkészítéséhez nem kell nagy konyhatündérnek lenni,  a tészta összeállítása is körülbelül 5 perc alatt megvan, és még a “szalagosság” miatt sem kell aggódni.

IMG_3059 (2)

Hozzávalók (40 darabhoz):

  • 175 ml tej
  • 340 ml kefir
  • 4 teáskanál szárított élesztő
  • 2 ½ evőkanál kristálycukor
  • 490 g finomliszt
  • ½  teáskanál sütőpor
  • ¼ teáskanál só
  • 1 liter étolaj a sütéshez
  • porcukor a szóráshoz

Recept: innen

IMG_3054 (2)

Elkészítés:

  1. A tejet felmelegítjük, hozzákeverjük a kefirt, a cukrot és a szárított élesztőt.
  2. Egy másik tálba kimérjük a lisztet, a sütőport, és a sót.
  3. A száraz anyagokhoz öntjük a tejes-kefires keveréket.
  4. Kezünkkel vagy fakanállal alaposan összekeverjük. A kapott massza elég lágy, de nem kell megijedni.
  5. Tiszta konyharuhával lefedve, meleg helyen 1 órát kelesztjük.
  6. A megkelt tésztát bőségesen lisztezett nyújtódeszkára borítjuk. Tetejét is alaposan megszórjuk liszttel, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk, és kisebb téglalapokra vágjuk.
  7. Az étolajat közepes lángon felhevítjük, és aranybarnára sütjük benne a fánkokat.
  8. Papírtörlőre szedjük, és még melegen megszórjuk porcukorral.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Vaníliás-mandarinos kuglóf

IMG_3167 (2)

 Gyönyörű mandarinokat kaptam a hétvégi bevásárlás alkalmával, és mivel a mandarin igencsak mellőzött alapanyag ha sütésről van szó , mindenképpen szerettem volna, ha édességként végzi. 

Első körben Nigella mandarintortája ugrott be, amiben egyben megfőzi a mandarinokat, majd pépesítve teszi a torta tésztájába. Mivel ehhez hasonlót már nemrég csináltam narancsból  (recept itt), így most erre a variációra esett a választásom.

Az, hogy szirupot locsolunk a kuglóf tetejére egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez egy geil édes desszert. Ugyanis a szirupban lévő mandarin – és citromlé savassága igazán jó ellensúlyozza a cukor jelenlétét. Mi nagyon szeretjük a kuglófnak keleties hangulatot kölcsönző narancsvirágvizet, de aki nem érzi közel magához, nyugodtan elhagyhatja, anélkül is szuperül működik.

IMG_3164 (2)IMG_3075 (2)

Hozzávalók ( 17 cm átmérőjű kuglóf formához):

A tésztához:

  • 200 g puha vaj
  • 170 g kristálycukor
  • 3 nagy tojás (L-es)
  • 4 mandarin reszelt héja
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 vaníliarúd kikapart magja
  • 200 g darált mandula
  • 70 g finomliszt
  • nagy csipet só

A sziruphoz:

  • 4 mandarin leve
  • 1 citrom leve
  • 40 g kristálycukor
  • 3-4 teáskanál narancsvirágvíz (ízlés szerint)

Receptötlet: innen

IMG_3074 (2)IMG_3189 (2)

Elkészítés:

  1. A puha vajat egy nagyobb tálba tesszük. Hozzámérjük a cukrot, majd habverővel habosra kavarjuk.
  2. A tojásokat egyesével hozzáütjük a cukros-vajas keverékhez. Minden hozzáadott tojás után alaposan kikavarjuk a keveréket.
  3. Ezután a sót, a mandulát, a vaníliamagokat, a lisztet, valamint a citrusok reszelt héját is a tésztamasszához adjuk. Ezekkel is alaposan összekeverjük.
  4. A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
  5. A kuglóf formát kivajazzuk és kilisztezzük, majd beleöntjük a tésztát.
  6. Az előmelegített sütőben 40-50 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
  7. Miközben sül a kuglóf elkészítjük a szirupot.
  8. Ehhez a citrusok levét a cukorral egy lábasba tesszük. Felforraljuk, majd 3-4 perc alatt sziruposra főzzük. 
  9. A végén hozzákeverjük az ízlés szerinti narancsvirágvizet.
  10. A megsült kuglófot a sütőből kivéve megszurkáljuk (maradjon a formába), majd megöntözzük a sziruppal úgy, hogy mindenhova jusson. 
  11. Hagyjuk, hogy a szirupot beszívja, majd mikor már egy kicsit hűlt  kivehetjük a formából.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!