Tejfölös-szilvás süti fahéjjal

Ez a torta egy héten belül kétszer is az asztalunkra került. Az első alkalommal sajnos nem tudtam lefotózni, de mivel  a blogra mindenképpen fel szerettem volna tenni a receptet (mert annyira jó, és egyszerű), így “kénytelen” voltam még egyszer elkészíteni. Na nem mintha nagyon bántuk volna. 🙂

Igazán gazdag, de a szilvától mégis könnyű sütemény, amit igazából bármilyen más gyümölccsel elkészíthetünk, de a legjobb, ha valamilyen savanykásabb fajtát választunk. Én most vaníliás tejföllel tálaltam, de anélkül is pazar.

Hozzávalók (26 cm-es tortaformához):

Receptötlet: http://www.lacigale.co.nz/recipes/sour-cream-plum-cake/

Elkészítés:

  1. A szobahőmérsékletű vajat a cukorral kihabosítjuk, majd egyesével hozzákeverjük a tojásokat.
  2. Egy másik tálba kimérjük a lisztet, a sütőport, a fahéjat, a sót és az őrölt mandulát, elkeverjük, majd a vajas keverékhez adjuk a tejföllel együtt. Homogén masszává keverjük a tésztaalapot.
  3. A szilvákat megmossuk, félbevágjuk, kimagozzuk. A szilvák felét nyolcadokba vágjuk, és a tésztába keverjük.
  4. Sütőpapírral bélelt tortaformába vagy tepsibe öntjük. Tetejét a maradék, felezett szilvákkal kirakjuk.
  5. 180°C-ra előmelegített sütőben 50-60 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy a sütemény elkészült-e.
  6. Az elkészült sütit a formában hagyjuk kihűlni, csak ezután szeleteljük.
  7. Tálalhatunk mellé vaníliás tejfölt vagy görög joghurtot is.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

A fantasztikus fotóháttereket köszönöm a fotóhátterek.hu-nak!

Címkék: , ,
Tovább a blogra »