Először is szeretnék mindenkinek boldogságban, szeretetben, sikerekben és egészségben gazdag új évet kívánni! 🙂 Az én 2015-ös évem igazán szuper volt, hiszem, hogy 2016 is hasonló nagyszerű dolgokat tartogat számomra és számotokra is.
Habár gondolom az ünnepek alatt mindenki kicsit megcsömörlött a sok édességtől, süteménytől, én mégis ezzel az egyszerű pitével szeretném kezdeni az új évet a blogon.
Hozzávalók (24 cm-es piteformához):
A tésztához:
A narancsos-csokoládés krémhez:
Elkészítés:
A tésztához a lisztet elkeverjük a porcukorral, a vaníliamagokkal és a csipet sóval. A vajat felkockázzuk, és a lisztes keverékhez adjuk. Ujjunkkal összemorzsoljuk, végül hozzáadjuk a tojássárgákat. Egynemű tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük. Ha letelt a fél óra kivesszük, kinyújtjuk, kibéleljük a piteformát, majd további fél órát pihentetjük a hűtőben.
A sütőt előmelegítjük 180°C-ra.
A hűtőből kivett tésztát villával megszurkáljuk, betesszük a sütőbe, és 20-25 perc alatt készre sütjük.
A tésztakosarat hagyjuk teljesen kihűlni.
Miközben sül a tészta a tölteléket is elkészítjük. A habtejszínt forráspontig hevítjük, majd a tűzhelyről levéve belekeverjük a feldarabolt csokoládét, a narancs reszelt héját, a kandírozott narancsot és a nagy csipet sót. Hűlni hagyjuk.
A kihűlt tésztakosarat megkenjük vékonyan narancslekvárral, majd ráöntjük a csokoládés-tejszínes krémet.
Szobahőmérsékleten teljesen kihűtjük, majd hűtőbe tesszük néhány órára/ éjszakára, hogy teljesen megszilárduljon.
Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!