Ezt a fasírtot először kacsamellből készítettem 2014 nyarán. Annyira ízlett, hogy a rengeteg zöldfűszer dominál benne, hogy azóta is visszatérő vendég az asztalunkon. Ha éppen nincs kéznél kacsa (mint most), akkor csirkével készül, abból is nagyon ízletes.
A hüvelyesek közül a csicseriborsó a személyes kedvencem (mindig van itthon, szuper alapanyag).
A római köményes pirított csicseriborsót spenóttal szoktam készíteni, de még a hétvégén vettem a piacon egy gyönyörű fej kelkáposztát, így most az került bele.
Kicsit ugyan féltem, mert TG ki nem állhatja a vadkáposztákat ( kelbimbó, fejes káposzta, karfiol, fodros kel, kínai kel, lilakáposzta, kelkáposzta. ), de mivel én imádom mindegyiket, így tettem egy kísérletet, hátha neki is ízlik majd ebben a formában. Megérte, mert mind egy szálig elfogyott. 🙂
Hozzávalók:
A csirkefasírthoz:
- 50 dkg csirke felsőcomb filé (lehet csirkemell vagy kacsamell is)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 2 közepes gerezd fokhagyma
- 1 nagy tojás
- 3 ek. zsemlemorzsa
- 1 tk. só
- 1 tk. őrölt római kömény
- 1-1 kis csokor petrezselyem, koriander, menta
- olaj a sütéshez
A kelkáposztás csicseriborsóhoz:
- egy kisebb kelkáposzta fele
- 1 doboz csicseriborsó (400g-os)
- fél csokor petrezselyem
- 1 tk. őrölt római kömény
- 3 ek. olívaolaj
- 2 gerezd fokhagyma
Tálaláshoz:
- joghurt
- fél gránátalma
A lepénykenyér receptjét egy korábbi bejegyzésemben megtaláljátok.
Receptötlet: Segal Viktor – Ízek és formák
Elkészítés:
A csirkét falatnyi darabokra vágjuk, késes robotgépbe tesszük, és tovább aprítjuk (ne legyen túl pépes, maradhatnak benne kisebb darabok is), majd egy nagy tálba öntjük.
Az aprítógépbe tesszük a felnegyedelt, megtisztított vöröshagymát, a két gerezd fokhagymát, a zöldfűszereket, és ezeket is felaprítjuk, majd a csirkéhez adjuk.
A „darált” csirkéhez tesszük még a tojást, a zsemlemorzsát, a sót és a római köményt is.
Az egészet jól összekeverjük, majd a hűtőbe tesszük fél órára.
Egy serpenyőben közepes hőfokon olajat hevítünk (kb. annyit hogy a fasírtgolyókat félig ellepje).
A hűtőből kivett húsból nedves kézzel gombócokat formálunk, és az olajba tesszük őket.
Mindkét oldalukat aranyszínűre pirítjuk. Egyet kivehetünk, és ellenőrizhetjük, hogy átsültek-e.
A kelkáposztás csicseriborsóhoz egy serpenyőben olívaolajat melegítünk, rádobjuk a reszelt fokhagymát, megfuttatjuk (vigyázva, nehogy odaégjen).
A kelkáposztát felaprítjuk, majd a fokhagymás olajhoz adjuk, néhány perc alatt megpirítjuk, közben meg is puhul. Ha nagyon oda akarna égni, akkor 1-2 evőkanál vizet tehetünk alá.
Amikor megpuhult, hozzákeverjük a lecsöpögtetett csicseriborsót és a római köményt. Sóval ízesítjük.
További 3-4 percig pirítjuk, amíg a csicseri át nem melegszik. A tűzhelyről levéve szórjuk meg az apríott petrezselyemmel.
Tálaláskor a lepénykenyérbe teszünk néhány fasírtot, 2-3 evőkanál kelkáposztás csicseriborsót, meglocsoljuk joghurttal, végül gránátalmamagokkal is megszórhatjuk, és feltekerjük. Persze nem muszáj feltekerni, külön-külön is megehetjük.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: