Egyszerűen imádjuk az olasz ételeket. Lenyűgöző, ahogy a leghétköznapibb alapanyagokból is képesek kifogástalan fogásokat alkotni.
Ez a toszkán kenyérsaláta, ami klasszikus cucina povera, azaz a szegények konyhájának egyik tipikus étele, is tökéletes iskolapéldája ennek az egyszerűségnek. Nem mellesleg a maradék, jelen esetben a szikkadt kenyér felhasználásának zseniális módja.
A panzanellát érdemes ilyenkor július végén, augusztusban elkészíteni, amikor igazán édes, zamatos, napérlelte paradicsomokhoz tudunk hozzájutni a piacokon (ha magunk termesztettük, az még jobb), hiszen ez adja az étel esszenciáját.
Hozzávalók:
Elkészítés:
A kenyeret felkockázzuk, és 220°C-ra előmelegített sütőben néhány perc alatt megpirítjuk.
A paradicsomot körülbelül a kenyérkockákkal azonos nagyságúra felaprítjuk, a hagymát vékonyan felszeleteljük. Az öntethez az olívaolajat elkeverjük a balzsamecettel. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A megpirított kenyérhez adjuk a paradicsomot, a hagymát és az öntetett, valamint a durvább darabokra tépkedett bazsalikomot. Az egészet jól összeforgatjuk. Fél órát állni hagyjuk, hogy a kenyér magába szívhassa az öntetet.
Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!