Ízből tíz

Karácsonyi marcipános kalács (Stollen)

img_8838

 Annak, aki imádja a gazadag, fűszeres gyümölcskenyereket, ez kötelező darab! Én mondjuk sokkal inkább az effajta süteményekért rajongok, mintsem a habos-babos társaikért. Jó-jó egy jófajta profiterolnak, tiramisunak vagy mille-feuille-nek sem mondanék nemet, ha éppen azzal kínálnának. De az évnek ebben a szakában valahogy mégiscsak ezek a gazdagon fűszerezett, aromás, jó értelemben vett tömény sütemények esnek a legjobban, azok, amelyekben a karácsony összes íze, zamata megtalálható, és a Stollen bizony ilyen.

A recepteben eredetileg az aszalt gyümölcsök között nagyobb mennyiségű mazsola is szerepel, de mivel TG finoman szólva sem lelkesedik érte, ezért én most kihagytam, de ha ti épp szeretitek, bátran tegyetek bele.

img_8816 img_8821

Hozzávalók (2 rúdhoz):

  • 130 g aszalt szilva
  • 170 g aszalt gyümölcs vegyesen ( én sárgabarackot, vörösáfonyát, meggyet és datolyát használtam)
  • 80 ml barna rum, ugyanennyi frissen facsart narancslével helyettesíthető (én 40 ml rumot, és 40 ml narancslevet használtam)
  • 570 g finomliszt
  • 125 ml langyos tej
  • 30 g friss élesztő
  • 45 g kristálycukor
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál őrölt kardamom
  • 1 teáskanál frissen őrölt szerecsendió
  • 3/4 teáskanál só
  • 1 kezeletlen héjú narancs reszelt héja
  • 225 g olvasztott vaj
  • 1 evőkanál méz
  • 1 egész tojás
  • 100 g aprított mandula 
  • 50 g kandírozott gyömbér
  • 50 g kandírozott narancshéj
  • 200 g marcipánmassza

A kisült stollen tetejére:

  • 120 g olvasztott vaj
  • fahéjas kristálycukor 

Recept: David Lebovitz

img_8793 img_8806

Elkészítés:

  1. Az aszalt gyümölcsöket felaprítjuk, tálba tesszük, leöntjük a rummal (narancslével), és legalább egy órát állni hagyjuk.
  2. A langyos tejbe morzsoljuk az élesztőt, a lisztből 140 g-ot hozzáadunk, elkeverjük, majd konyharuhával letakarva egy órát kelesztjük.
  3. Egy nagy tálba kimérjük a maradék (430 g) lisztet, a fűszereket, a sót, elkeverjük. Hozzáadjuk az élesztős-lisztes-tejes tésztánkat, a tojást, a mézet, az olvasztott vajat, az rumba áztatott aszalt gyümölcsöket, a kandírozott gyümölcsöket és az aprított mandulát. Alaposan eldolgozzuk, majd konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük.
  4. Újra átdolgozzuk, majd konyharuhával lefedve 1 órát pihentetjük.
  5. A tésztát kettévágjuk, mindkettőt téglalap alakúra nyújtjuk, és a hosszabbik oldalával párhuzamosan a téglalap közepébe tesszük az előzőleg hengerré formált marcipánmasszát, majd egymásra hajtjuk a két tésztafelet. A marcipánmasszát egyenletesen a tésztára is “tépkedhetjük”, majd feltekerhetjük. Én mindkét változatot kipróbáltam, nem tudnék dönteni, hogy melyik a jobb! 🙂
  6. A kalácsokat sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, 30 percig letakarva pihentetjük.
  7. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. A pihentetett sütiket 30-40 perc alatt készre sütjük. 
  8. A sütőből kivéve kicsit hűlni hagyjuk, majd megkenjük az olvasztott vajjal egyenletese, hogy mindenhol be tudja szívni. Amikor teljesen kihűlt jöhet rá a fahéjas kristálycukor, hiszen azzal az igazi! 🙂

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

img_8780

Narancsos-fahéjas-diós keksz

img_8777

Imádom a mézeskalácsot, tényleg, de ez a keksz sokkal-sokkal finomabb, higgyetek nekem.  Az ünnepi hangulatot ez is garantáltan meg fogja hozni, hiszen ízeiben a dió-narancs-fahéj dominál, ami abszolút karácsonyi ízkombináció. Persze tudom, hogy ebből nem lehet szép formákat kiszúrni, cserébe  viszont lehet mártogatni étcsokoládéba, tejcsokiba, vagy épp fehércsokiba, kinek mihez van kedve. (én azért az étcsokit javaslom mindenkinek 🙂 ) A keksz állaga számomra tökéletes, igazán ropogós, de ugyanakkor omlós, és a durvára vágott dió pedig még egy kis plusz textúrát kölcsönöz az aprósütinek.

Arra bíztatok mindenkit, hogyha nem is a mézeskalács helyett, de mellette még ezt a receptet is feltétlenül készítsétek el!

img_8766img_8762

Hozzávalók:

  • 170 g puha vaj
  • 130 g kristálycukor
  • 1 egész tojás
  • 270 g finomliszt
  • 1/2-1 teáskanál fahéj ( ízlés szerint)
  • 1/4 teáskanál só
  • 1 kezeletlen narancs reszelt héja
  • 30 ml (2 evőkanál) narancslé
  • 70 g dió, durvára vágva
  • 150 g étcsokoládé, felolvasztva (opcionális, a kekszek bevonásához)

Eredeti recept: innen

img_8764img_8776

Elkészítés:

  1. A puha vajhoz hozzáadjuk a cukrot, majd kézi habverővel habosra keverejük. Hozzáütjük a tojást, ezzel is elkeverjük.
  2. A lisztet egy másik tálba mérjük, összekeverjük a fahéjjal, a sóval, a narancs reszelt héjával és a durvára vágott dióval.
  3. A száraz hozzávalókat a vajas-cukros keverékhez adjuk, végül a narancslevet is beleöntjük.
  4. Az egészet egynemű tésztává gyúrjuk. A tésztából rudat formázunk (a rúd olyan átmérőjű legyen, amilyen átmérőjű kekszeket szeretnénk), és folpackba csomagolva legalább 4 órára a hűtőszekrénybe tesszük, de legjobb ha egy éjszakát pihentetjük. (Én egy napot hagytam.)
  5. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük.
  6. A pihentetett tésztát éles késsel felszeleteljük úgy, hogy nagyjából fél cm vastagságú korongokat kapjunk.
  7. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a korongokat, és az előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük.
  8. A kekszeket hagyjuk teljesen kihűlni, majd ízlés szerint belemárthatjuk a felolvasztott étcsokoládéba.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

img_8760

Fahéjas-almás tekercsek

img_8721

Az otthon nyugalma nekem mindig is sokat jelentett. Az évnek ebben, a számomra már “túl nyüzsgő”  szakában, pedig különösen.  Nincs is annál megnyugtatóbb este , mint amikor kezemben  egy ilyen, vagy ehhez hasonló istenien fűszeres, frissen sült péksütivel, egy  meleg, puha pléddel betakarózva, karácsonyi zenéket hallgatva elmerülök saját gondolataimban.  

A hangolódás abszolút kedvenc péksüteménye lehet ez a darab, hiszen az édes-fűszeres tekercsek már az illatukkal otthonunkba csalogathatják a karácsony meghitt békességét. 

Ezzel a poszttal kívánok nektek kellemes, stresszmentes, örömteli készülődést! 🙂

img_8718 img_8720

 

image1-1

Hozzávalók (26 cm-es kerek hőálló formához):

A tésztához:

  • 450 g finomliszt
  • 20 g friss élesztő
  • 160 ml langyos tej
  • 3 evőkanál kristálycukor
  • 1 tojás
  • 140 g puha vaj 
  • nagy csipet só

A töltelékhez:

  • 160 g puha vaj
  • 700 g megtisztított, felkockázott alma
  • 70 g nádcukor
  • 1 evőkanál fehéj

A csigák lekenéséhez:

  • 1 tojás

Receptötlet: innen

img_8740 img_8743

img_8747

Elkészítés:

  1. A langyos tejben elkavarjuk a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Körülbelül 10 perc alatt felfuttatjuk.
  2. Egy tálba mérjük a lisztet, a sóval összekeverjük. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a tojást,valamint a puha vajat.
  3. Rugalmas tésztát dagasztunk belőle. Ha szükséges adhatunk hozzá plusz lisztet, vagy ha kicsit szárazabb, langyos tejet.
  4. Letakarjuk, és huzatmentes, meleg helyen körülbelül 45 perc alatt duplájára kelesztjük.
  5. Miközben a tészta kel elkészítjük a tölteléket. Ehhez két evőkanál vajat megolvasztunk egy serpenyőben, hozzáadunk 3 evőkanál cukrot, majd hagyjuk, hogy a cukor elolvadjon. Hozzákeverjük a felkockázott almát, és hagyjuk néhány percig párolódni (ne főzzük szét az almát). Tűzről levéve hozzákeverjük a maradék cukrot és a fahéjat. 
  6. A megkelt tésztát 35×45 cm-es téglalappá nyújtjuk.
  7. Egyenletesen megkenjük a puha vajjal, majd elterítjük rajta a párolt, fahéjas almát.
  8. Hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük, majd körülbelül 6 cm-es szeletekre vágjuk.
  9. Az így elkészült csigákat hőálló tálba rakjuk úgy, hogy ne érjenek össze, mert még kelni fognak. (Lehetőség szerint ne kivehető aljú tortaformát használjuk, mert abból a vaj kifolyhat.)
  10. Letakarjuk, és újra duplájára kelesztjük.
  11. A sütőt 180 °-ra előmelegítjük.
  12. A megkelt csigákat lekenjük tojással.
  13. Az előmelegített sütőben körülbelül 25-35 perc alatt aranyszínűre sütjük.

    Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Rugelach narancsos-gyömbéres sütőtöklekvárral

image4

Hűha, azt hiszem picit elmaradtam, ami a karácsonyi készülődést, hangolódást illeti. Az elmúlt néhány hétvége igen sűrűre sikeredett, így nem igazán volt időm sütni-főzni. Vagyis tevékenykedtem én a konyhában, csak már lefotózni nem sikerült a végeredményt. Ezek a késő őszi, téli napok nem igazán kedveznek a fotózásnak. Délután háromkor elkezd szürkülni, és már nincs elég fény egy jó fotó elkészítéséhez. Na de ezeket most sikerült megörökíteni, igaz, csak villámgyors telefonos fotók.

Mautner Zsófi sütőtökös bejgli receptjét először 3 évvel ezelőtt készítettem el karácsonyra, és akkora sikere lett, hogy azóta minden évben kötelező darab az ünnepi asztalon. Ez az elképesztően finom sütőtökös töltelék  került most az aprósüteményekbe is. Elsőre talán érdekesnek tűnhet a sütőtöklekvár gondolata, de ha egyszer elkészítitek, onnantól kezdve biztosan ti is rajongani fogtok érte.

Amikor összeállítjuk a rugelach tésztáját nagyon lágy lesz, nem kell megijedni, hűtőbe téve szépen megszilárdul, és könnyebb lesz vele dolgozni, viszont a nyújtásnál még így is érdemes jó bőven alálisztezni. 

Hozzávalók (32 darabhoz):

A rugelach tésztához:

  • 225 g szobahőmérsékletű vaj
  • 225 g szobahőmérsékletű krémsajt
  • 350 g finomliszt
  • 75 g kristálycukor
  • csipet só

A narancsos-gyömbéres sütőtöklekvárhoz:

  • 50 dkg sült sütőtökpüré
  • 60 g narancslekvár
  • 100 g nádcukor
  • 1 nagy narancs leve és reszelt héja
  • 1 citrom leve
  • 2-3 cm-es friss gyömbér
  • 10 dkg kandírozott narancshéj

A kiflik tetejére:

  • 1 tojás
  • fahéjjal kikevert kristálycukor

A sütőtökös töltelék receptje Mautner Zsófitól

image3

Elkészítés:

  1. A sütőtöklekvárhoz az összes hozzávalót, a kandírozott narancshéj kivételével, egy lábasba mérjük. Alacsony lángon 10-15 perc alatt sűrűre főzzük. Mikor levettük a tűzről, hozzákeverjük a kandírozott narancshéjat. Hűlni hagyjuk.
  2. A vajat a krémsajttal és a cukorral eldolgozzuk, hozzáadjuk a lisztet és a sót, majd homogén tésztává gyúrjuk. 
  3. Fóliába csomagolva néhány órára a hűtőszekrénybe rakjuk. (Nekem most egy éjszakát pihent.)
  4. A pihentetés után a tésztát négy egyenlő részre vágjuk, mindegyiket kör formájúra nyújtjuk (nagyjából 25-30 cm átmérőjű). Jól alá kell lisztezni, mert a tészta elég ragadós.
  5. Megkenjuk a lekvár negyedével, és nyolc cikkejre vágjuk a tésztát (ahogy egy pizzát felvágnánk).
  6. A szeleteket szélesebb végüknél fogva feltekerjük, mint a kiflit, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a rugelachokat. Felvert tojással megkenjük a tetejüket, és meghintjük a fahéjjal elkevert kristálycukorral.
  7. A 180°C-ra előmelegített sütőbe toljuk a tésztákat, nagyjából 20 perc alatt készre sütjük.
  8. Tálaláskor szórjuk meg porcukorral.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Csokoládés-diós kalács

img_8224

Néhány perccel múlt éjfél. Most szántam rá magam ennek a receptnek a megírására, pont most, az éjszaka kellős közepén. Többször sütis posztot biztosan nem fogok ilyen későn írni, mert ahogy a képeket nézegettem és válogattam, annyira megéheztem, hogy most erősen vissza kell magam fogni, hogy ki ne menjek a konyhába a tegnapi torta maradékait elpusztítani. 🙂

img_8208 img_8175

Ez a kalács, eredeti nevén povitica, a horvátok csokoládés- diós kelt tésztája, amit hagyományosan karácsonykor készítenek. Itt találkoztam vele először, és amint megláttam, tudtam, hogy elkészítésével nem fogom megvárni az ünnepeket. Egyből neki is álltam dagasztani. Tökéletes vasárnapi uzsonna lett belőle.

És még néhány kedvenc kelt tészta receptem:

Rumos-kókuszos-csokoládés kalács

Narancsos-csokoládés kalács

Svéd kardamomos-fahéjas csavart csiga

Fahéjas-diós csiga

Narancsos-marcipános csigák

img_8234

Hozzávalók (egy kalácshoz):

A tésztához:

  • 120 ml tej
  • 50 g kristálycukor
  • 12 g friss élesztő (vagy 4 g szárított)
  • 280 g finomliszt
  • 40 g vaj
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 nagy méretű tojás
  • 1 rúd vanília kikapart magjai

A töltelékhez:

  • 280 g darált dió
  • 60 ml tej
  • 80 g vaj
  • 1 tojássárgája
  • 100 g porcukor
  • fél teáskaál őrölt kardamom (opcionális)
  • 2 evőkanál kakaópor

A kalács tetejére:

  • 1 tojásfehérje
  • 1 evőkanál kristálycukor

img_8219 img_8231

img_8202

Elkészítés:

  1. A langyos tejben elkavarunk egy evőkanál cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Körülbelül 10 perc alatt felfuttatjuk.
  2. Egy tálba mérjük a lisztet, a maradék cukrot, és a sót, összekeverjük. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a tojást, a vaníliarúd kikapart magjait, valamint az olvasztott vajat.
  3. Rugalmas tésztát dagasztunk belőle.
  4. Letakarjuk, és huzatmentes, meleg helyen körülbelül 45 perc alatt duplájára kelesztjük.
  5. Közben a töltelékhez a darált dióhoz adjuk a porcukrot, az olvasztott vajat, a tejet, a tojássárgáját, a kardamomot és a kakaóport. Az egészet alaposan összekeverjük.
  6. A megkelt tésztát kettévágjuk, és két 50×30 cm-es téglalappá nyújtjuk.
  7. Egyenletesen megkenjük a diós töltelékkel.
  8. Hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük.
  9. Az így feltekert tésztát U alakban a sütőpapírral bélelt gyümölcskenyér formába helyezzük, a másik tésztát az előzőre helyezzük szintén U alakban. Szépen össze fognak sülni a sütőben
  10. A tészta tetejét megkenjük tojásfehérjével, és megszórjuk 1 evőkanál kristálycukorral.
  11. Letakarva 20-25 percig pihentetjük.
  12. A sütőt 180 °-ra előmelegítjük.
  13. Az előmelegített sütőben 15 percig sütjük, majd mérsékeljük a hőfokot 160 °C-ra, így további 30-40 percig sütjük.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Melengető krémleves sült zellerrel, édesköménnyel, naranccsal

img_8256

Elég hirtelen köszöntött be az ősz, amit mondjuk én cseppet sem bánok. Rajongok ezért az évszakért. A csodaszép színek, a füstös, ám az esőtől mégis friss illatok, a szebbnél szebb zöldségek és a rengeteg zamatos gyümölcs, amivel megajándékoz minkent, egy csoda. És amilyen hirtelen előkerültek a szekrény mélyéről a kabákot, sálak, olyan hirtelen a forró, gőzölgő krémelevesek időszaka is elérkezett. 

img_8268

A piacozás nálam sokszor átcsap impulzusvásárlásba, holott én tényleg mindig listával indulok neki a hétvégi bevásárlásnak. De amint meglátok egy különlegesen szép zöldséget, gyümölcsöt, vagy éppen egy szezonális különlegességet, amihez ritkán jut az ember, na akkor már borul is az a bizonyos lista, és úgy megyünk haza, hogy majd leszakad a vállunk. 🙂 Így volt ez most is az édesköménnyel és a zellerrel is. Egyiket sem terveztem, de olyan gyönyörű volt mindekettő, hogy sajnáltam volna otthagyni. Miközben megvettem, eszembe jutott a River Cottage egyik része, amit pont előző este néztem. Hugh  egy zelleres-édesköményes krémlevest készített.  Már tudtam is a sorsát a két zöldségnek. 

Tg ugyan nagyon vonakodott az édesköményes leves hallatán, de amikor megkóstolta a sült édesköményt, minden kétsége elszállt. Sülés közben egyébként az édeskömény nyersen jellegzetes, erős, ánizsos íze szinte eltűnik, helyette egy édesebb, karamellesebb aromája lesz. Tudom, hogy még csak október van, de a forró leves kanalazgatása közben valahogy máris karácsonyi hangulatom támadt, Talán a reszelt narancs zamatától, mindenesetre szerintem a karácsonyi menüben is megállja a helyét ez a különlegesen finom krémleves.

img_8254

 

Hozzávalók (3-4 személyre):

  • 1 nagy fej zellergumó, meghámozva, felkockázva
  • 3 közepes méretű édesköménygumó, vékonyan felszeletelve
  • 3 fej sonkahagyma vagy 1 fej vörös, megtisztítva, negyedekbe vágva
  • 3 gerez fokhagyma, héjastul
  • 4-5 szál friss kakukkfű
  • só, bors
  • fél teáskanál édesköménymag
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 9 dl zöldségalaplé
  • 1,5 dl tejszín 
  • 1 narancs reszelt héja

A tálaláshoz:

  • néhány darab sült édeskömény
  • 2-3 evőkanál pirított tökmag 

img_8248

Elkészítés:

  1. A sütőt 200°C-ra előmelegítjük.
  2. Egy alufóliával kibélelt tepsire öntjük a felaprított zellert, édesköményt, hagymát és fokhagymát. Megöntözzük az olívaolajjal, sózzuk, borsozzok, megszórjuk az édesköménymaggal és a kakukkfűvel. Az egészet jó alaposan összeforgatjuk. 
  3. A zöldségeket alufóliával lefedve az előmelegített sütőbe toljuk, körülbelül 15 perc alatt puhára sütjük, majd a hőfokot 220 °C-ra emeljük.
  4. Az alufóliát eltávolítjuk a zöldségekről, így további 10 percig sütjük, amíg szép aranybarna kéreg nem képződik a zöldségeken.
  5. A megsült zöldségeket (néhány sült édesköményt hagyjunk meg a tálaláshoz!), a sült hagymát és a megsült fokhagyma krémesre sült belsejét turmixgépbe tesszük (a kakukkfű is nyugodtan mehet bele), felöntjük az alaplével, majd krémes állagúra turmixoljuk, végül felöntjük a tejszínnel, hozzáadjuk a narancs reszelt héját, ezzel is elkavarjuk.
  6. Ízlés szerint lehet változtatni a leves sűrűségén, aki sűrűbben szereti, fokozatosan adagolja az alaplevet.
  7. Hogy igazán krémes állagú levest kapjunk, érdemes a leturmixolt levest egy sűrű szövésű szűrőn átpasszírozni. Megkóstoljuk, ha szükséges, sózzuk, borsozzuk.
  8. Forrón tálaljuk a sült édesköménnyel és a pirított tökmaggal.

 

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

 

Kecskesajtos-snidlinges palacsinták kaviárral

IMG_4023 (2)

Az édes palacsinták mellett nyugodtan próbálkozhatunk a kevésbé elterjedt sós változatokkal is.  

A tészta kecskesajt helyett egyszerű, krémesebb fajta tehéntúróval, juhtúróval vagy áttört feta sajttal is tökéletesen működik. Tehetünk a tésztába kukoricát, borsót, spenótot, jalapeno-t, akár kis bacon vagy sonkadarabkákat, és a zöldfűszerek tekintetében is nyugodtan szabadjára engedhetjük fantáziánkat.

Isteni előételként,  de ha egy kis kényeztetésre vágyunk, a hétvégi reggelit is igazán fejedelmivé varázsolhatjuk ezekkel a palacsintákkal.

IMG_4021 (2)

Hozzávalók (körülbelül 20 mini palacsintához):

A palacsintákhoz:

  • 125 g finomliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • nagy csipet só
  • csipet cukor
  • 2 tojás, szétválasztva
  • 100 ml teljes tej
  • 150 g friss kecskesajt
  • 1 evőkanál aprított snidling

A tetejére:

  • tejföl
  • kaviár (lazac, tokhal)
  • friss, aprított kapor

IMG_4027 (2)

Elkészítés:

  1. Egy tálba kimérjük a lisztet, elkeverjük a sóval, a sütőporral és a cukorral.
  2. Hozzáadjuk a 2 tojássárgáját, az előre kimért tejet, a snidlinget és a villával áttört kecskesajtot.
  3. Lágyabb habbá verjük a tojásfehérjéket.
  4. A hab 1/3-át hozzáadjuk a keverékhez, itt nem kell vigyáznunk, nyugodtan keverhetjük erősebben is, a cél, hogy fellazítsa a keveréket.
  5. Ezután a maradék habot további két részletben összeforgatjuk a keverékkel, itt már figyeljünk, hogy a habot ne törjük össze.
  6. Felmelegítünk egy serpenyőt közepes hőfokon, majd megkenjük egy kis olajjal.
  7. A masszából  kisebb halmokat szedünk a serpenyőbe.
  8. Mikor már elválik az alja a serpenyőtől, megfordítjuk, és készre sütjük.
  9. Tálaláskor ízlés szerinti tejfölt és kaviárt halmozzuk rá, majd megszórjuk friss, aprított kaporral.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

Triplán narancsos-csokoládés pite

IMG_2299 (2)

Először is szeretnék mindenkinek boldogságban, szeretetben, sikerekben és egészségben gazdag új évet kívánni! 🙂 Az én 2015-ös évem igazán szuper volt, hiszem, hogy  2016 is hasonló nagyszerű dolgokat tartogat számomra és számotokra is. 

Habár gondolom az ünnepek alatt mindenki kicsit megcsömörlött a sok édességtől, süteménytől, én mégis ezzel az egyszerű pitével szeretném kezdeni az új évet a blogon.

IMG_2296 (2)

Hozzávalók (24 cm-es piteformához):

A tésztához:

  • 200 g finomliszt
  • 100 g hideg, kockákra vágott vaj
  • 60 g porcukor
  • 2 közepes méretű tojássárgája
  • 1 rúd vanília kikapart magja
  • Csipet só

A narancsos-csokoládés krémhez:

  • 300 ml habtejszín
  • 100 g tejcsokoládé
  • 150 g étcsokoládé
  • 1 narancs reszelt héja
  • 50 g kandírozott narancshéj
  • nagy csipet só
  • 5-6 ek. narancslekvár a pite aljára

IMG_2284 (2)IMG_2279 (2)

Elkészítés:

A tésztához a lisztet elkeverjük a porcukorral, a vaníliamagokkal és a csipet sóval. A vajat felkockázzuk, és a lisztes keverékhez adjuk. Ujjunkkal összemorzsoljuk, végül hozzáadjuk a tojássárgákat. Egynemű tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük. Ha letelt a fél óra kivesszük, kinyújtjuk, kibéleljük a piteformát, majd további fél órát pihentetjük a hűtőben. 

A sütőt előmelegítjük 180°C-ra.

A hűtőből kivett tésztát villával megszurkáljuk, betesszük a sütőbe, és 20-25 perc alatt készre sütjük.

 A tésztakosarat hagyjuk teljesen kihűlni.

Miközben sül a tészta a tölteléket is elkészítjük. A habtejszínt forráspontig hevítjük, majd a tűzhelyről levéve belekeverjük a feldarabolt csokoládét, a narancs reszelt héját, a kandírozott narancsot és a nagy csipet sót. Hűlni hagyjuk.

A kihűlt tésztakosarat megkenjük vékonyan narancslekvárral, majd ráöntjük a csokoládés-tejszínes krémet.

Szobahőmérsékleten teljesen kihűtjük, majd hűtőbe tesszük néhány órára/ éjszakára, hogy teljesen megszilárduljon.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is! 

IMG_2290 (2)

 

Vaníliás-narancsos hókifli

IMG_2344 (2)

Ahogy Kevin nélkül, úgy hókifli nélkül sincs karácsony, legalábbis nálunk! 🙂 Ez a változat a mogyoró-narancs-vanília hármasától lesz igazán különleges csemege. Igazi “párolgós” aprósüti, úgyhogy érdemes egyből dupla adaggal kezdeni! 🙂

IMG_2355 (2)IMG_2362 (2)

Hozzávalók (40 darabhoz):

  • 350 g finomliszt
  • 80 g porcukor
  • 120 g darált törökmogyoró vagy dió (akár mandula)
  • 250 g hideg vaj
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 rúd vanília kikapart magjai
  • csipet só
  • porcukor, a díszítéshez

IMG_2338 (2) IMG_2337 (2)

Elkészítés:

A lisztet a csipet sóval, a porcukorral és a darált mogyoróval elkeverjük.

Hozzáadjuk a kockára vágott vajat, a narancshéjat, a vaníliát, majd ujjunkkal jól elmorzsoljuk, végül egynemű tésztává gyúrjuk össze.

Frissentartó fóliába csomagolva hűtőbe tesszük 1 órára.

A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra.

Pihentetés után diónyi darabokat csipkedünk a tésztából, és  kis patkókat formázunk belőle.

Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük.

Az előmelegített sütőben 11-14 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a teteje még kissé puha, de az alja már kezd barnulni.

A sütőből kivett hókifliket hűlni hagyjuk, majd megszórjuk porcukorral.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is! 

 

Gesztenyés-aszalt szilvás töltött csirkecomb kelkáposztával és csicsókapürével

IMG_1155 (2)

Klasszikusnak számító fogás egy kis csavarral, amit igazán különlegessé  a töltelékbe kevert mandrainhéj és a köret tesz. 

IMG_1152 (2)

Hozzávalók:

A töltött csirkecombhoz:

  • 4-5 darab egész csirkecomb
  • 300 g főtt gesztenye
  • 1 tk. só
  • 1 nagy mandarin reszelt héja
  • 100 g aszalt szilva
  • 1 tk. szegfűbors, mozsárban megőrölve

A kelkáposztához:

  • 70 g vaj
  • 1 közepes fej kelkáposzta
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy csokor petrezselyem

A csicsókapüréhez:

  • 1 kg csicsóka (tisztítatlan súly)
  • 12 ek. tejföl
  • szerecsendió
  • fél rúd vanília kikapart magjai (opcionális)

IMG_1171 (2)

Elkészítés:

A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük.

A csirkecombokat megsózzuk, majd a bőre alá nyúlva fellazítjuk azt a húsról.

A töltelékhez a főtt gesztenyét az aszalt szilvával pürésítjük. Hozzákeverjük a mandarin reszelt héját, a sót és az őrölt szegfűborsot.

A tölteléket a bőr alá töltjük. A csirkecombokat egy nagyobb jénaiba sorakoztatjuk. 

Lefedve 40-45 percig sütjük. A fedőt levéve további 10-15 percig sütjük, amíg a bőre pirosra, ropogósra sül.

Közben a köreteket is elkészítjük.

A kelkáposzta külső leveleit eltávolítjuk, negyedeljük, majd kisujjnyi méretűre szeleteljük. A fokhagymát felaprítjuk. 

Egy serpenyőben felmelegítjük a vajat, beledobjuk a fokhagymát, majd kicsit megfuttatjuk. A kelkáposztát is hozzákeverjük. Sóval ízesítjük. Néhány perc alatt roppanósra pároljuk. A tűzről levéve az aprított petrezselymet is hozzáadjuk.

A csicsókát megmossuk, meghámozzuk. Sós vízben puhára főzzük. (Figyeljünk oda, mert hamar megpuhul.) A csicsókát leszűrjük, botmixerrel pürésítjük. Sózzuk, hozzáadjuk a vaníliamagok, majd ízlés szerint szerecsendióval ízesítjük. Végül hozzákeverjük a tejfölt.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is! 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!