Ízből tíz

Spárgás-kecskesajtos palacsinta

A spárgaszezon lassan a végéhez közeledik, de én még hoztam nektek egy zseniális reggeli receptet, amiben ez a szezonális zöldség a főszereplő.

Hozzávalók:

  • 250 g finomliszt
  • 2 teákanál sütőpor
  • 250 g félzsíros túró
  • 200 ml tej
  • 4 nagy méretű tojás szétválasztva
  • 80 g friss kecskesajt
  • nagy csipet só, frissen őrölt bors
  • 500 g spárga (tisztítatlan súly)
  • tejföl és füstölt lazac a tálaláshoz

Elkészítés:

  1. A spárgát megmossuk, fás végeit eltávolítjuk, majd körülbelül 6-7 cm-es darabokra vágjuk. Lobogó, sós vízben 2 perc alatt megfőzzük, majd leszűrjük.
  2. A palacsintákhoz egy tálba mérjük a lisztet, elkeverjük a sóval, a borssal és a sütőporral.
  3. Hozzáadjuk a 4 tojássárgáját, az előre kimért tejet, és a villával áttört túrót.
  4. Könnyedén elkeverjük.
  5. Lágyabb habbá verjük a tojásfehérjéket.
  6. A hab 1/3-át hozzáadjuk a keverékhez, itt nem kell vigyáznunk, nyugodtan keverhetjük erősebben is, a cél, hogy fellazítsa a keveréket.
  7. Ezután a maradék habot további két részletben összeforgatjuk a keverékkel. Itt már figyeljünk, hogy a habot ne törjük össze. A kecskesajtot az elkészített palacsintatésztába morzsoljuk.
  8. Egy tapadásmentes serpenyőt közepes hőfokon felmelegítünk,  vékonyan kikenjük olajjal.
  9. A masszából kisebb halmokat szedünk a serpenyőbe, és elterítjük őket, hogy kb. 8 cm átmérőjűek legyenek, és mindegyikbe teszünk 2-3 spárgadarabot.
  10. Mikor már elválik az alja a serpenyőtől, megfordítjuk, és készre sütjük.
  11. A palacsintákat tejföllel és füstölt lazaccal tálaljuk.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Medvehagymás palacsinta buggyantott tojással, kecskesajttal

Hozzávalók:

A palacsintához:

  • 250 g finomliszt
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 4 nagy méretű tojás szétválasztva
  • 250 g félzsíros tehéntúró
  • 200 ml tej
  • 1 nagy csokor medvehagyma (80-90 g)
  • körülbelül 3/4 teáskanál só
  • frissen őrölt bors

Tálaláshoz:

  • 100 g friss kecskesajt
  • 6 nagy méretű tojás

Elkészítés:

  1. Egy tálba kimérjük a lisztet, elkeverjük a sóval, borssal és a sütőporral.
  2. Hozzáadjuk a 4 tojássárgáját, az előre kimért tejet és a villával áttört túrót.
  3. Könnyedén elkeverjük, majd a legvégén  a felaprított medvehagymát is belekeverjük.
  4. Lágyabb habbá verjük a tojásfehérjéket.
  5. A hab 1/3-át hozzáadjuk a keverékhez, itt nem kell vigyáznunk, nyugodtan keverhetjük erősebben is, a cél, hogy fellazítsa a keveréket.
  6. Ezután a maradék habot további két részletben  összeforgatjuk a keverékkel, itt már figyeljünk, hogy a habot ne törjük össze.
  7.  Egy serpenyőt közepes hőfokon felmelegítünk, vékonyan kikenjük olajjal.
  8. A masszából  kisebb halmokat szedünk a serpenyőbe, szétterítjük, hogy kb. 10 cm átmérőjűek legyenek. (A legjobb, ha az első palacsinta egy próba, amit megkóstolunk, és ha kell, akkor még ízesíthetjük a masszát sóval, borssal.)
  9. Mikor a palacsinta alja már elválik a serpenyőtől, megfordítjuk, majd  készre sütjük.
  10. Közben a buggyantott tojásokat is elkészítjük. Ehhez érdemes mindig friss tojást használni, azzal könnyebb dogunk lesz, a régebbi tojásoknak a fehérje része könnyebben szétválik, nem veszi olyan szépen körbe a a sárgáját.
  11.  Egy magasabb falú lábasban vizet melegítünk, addig, amíg gyöngyözni nem kezd, fontos, hogy a víz ne zubogjon! Ha ez megtörtént, sózzuk, majd egy kanállal örvényt képzünk a vízben. A tojásokat üthetjük egyből a vízbe, de könnyebb ha először egy kis tálkába tesszük (én kis szuflé formákba szoktam), és ebből öntjük az örvény közepébe. Néhány perc alatt el is készül a tojás. Ezt úgy tudjuk ellenőrizni, hogy kanállal alányúlunk, és megtapogatjuk. Ha fehérje kellően megszilárdult, a sárgája még puha, kész is. 
  12. Tálaláskor a palacsintákra szórjuk a morzsolt kecskesajtott, és ráhelyezzük a buggyantott tojásokat.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

Parmezános-sütőtökös palacsinta barnított vajjal, ropogós zsályával

img_8369

TG aktuális kedvenc receptje következik! Nem gondoltam volna, hogy a favorit sütőtökös ételét, a sütőtökös gnocchit (hú de régen készítettem már) valaha is túlszárnyalom, de ezekkel a palacsintákkal sikerült.

A legjobb, ha rögtön dupla adaggal kezdünk, mert mi ketten percek alatt elpusztítottuk ezeket a csodás, narancsszínű lepényeket, és a “tesztelés” utáni napon már sült is az újabb adag.

img_8370

Nálunk konfitált kacsacomb kísérője volt, és bár rajongok az omlós-szaftos kacsahúsért, de ez  a palacsinta annyira finom, hogy a hús most csak a másodhegedűs szerephez jutott. 

Parmezán helyett használhatunk érett/közepesen érett kecskesajtot is, így egy erőteljesebb ízvilág fog dominálni a lepénykékben.

img_8378

Hozzávalók: 

  • 200 g sült sütőtökpüré
  • 1 tojás
  • 80 ml tejföl
  • 40-45 g reszelt parmezán
  • 180 g finomliszt
  • 1 teásskanál sütőpor
  • ízlés szerint só

A barnított vajas ropogós zsályához:

  • 80 g vaj
  • 15-20 zsályalevél

Recept: Mimi Thorisson

img_8366

Elkészítés:

  1. A lisztet a sütőporral elkeverjük.
  2. A sütőtőtökpüréhez adjuk a tojást, a reszelt parmezánt, a sót és a tejfölt, majd hozzászitáljuk a lisztes-sütőporos keveréket is.
  3. Az egészet alaposan összedolgozzuk.
  4. Egy serpenyőt közepes hőfokon felmelegítünk, megkenjük egy kis olajjal.
  5. A masszából  kisebb halmokat szedünk a serpenyőbe és elterítjük őket.
  6. Mikor a palacsinták alja elválik a serpenyőtől, megfordítjuk, és készre sütjük.
  7. A barnított vajas, ropogós zsályához a vajat egy serpenyőbe tesszük, közepes hőfokon felolvasztjuk, majd hozzádobjuk a zsályaleveleket. Néhány perc alatt ropogósra sütjük a leveleket, eközben a barnított vaj is elkészül.
  8. A tűzhelyről levéve meglocsoljuk a palacsintákat a barnított vajjal, és megszórjuk a zsályalevelekkel.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

A fantasztikus fotóháttereket köszönöm a fotóhátterek.hu-nak!

 

Melengető krémleves sült zellerrel, édesköménnyel, naranccsal

img_8256

Elég hirtelen köszöntött be az ősz, amit mondjuk én cseppet sem bánok. Rajongok ezért az évszakért. A csodaszép színek, a füstös, ám az esőtől mégis friss illatok, a szebbnél szebb zöldségek és a rengeteg zamatos gyümölcs, amivel megajándékoz minkent, egy csoda. És amilyen hirtelen előkerültek a szekrény mélyéről a kabákot, sálak, olyan hirtelen a forró, gőzölgő krémelevesek időszaka is elérkezett. 

img_8268

A piacozás nálam sokszor átcsap impulzusvásárlásba, holott én tényleg mindig listával indulok neki a hétvégi bevásárlásnak. De amint meglátok egy különlegesen szép zöldséget, gyümölcsöt, vagy éppen egy szezonális különlegességet, amihez ritkán jut az ember, na akkor már borul is az a bizonyos lista, és úgy megyünk haza, hogy majd leszakad a vállunk. 🙂 Így volt ez most is az édesköménnyel és a zellerrel is. Egyiket sem terveztem, de olyan gyönyörű volt mindekettő, hogy sajnáltam volna otthagyni. Miközben megvettem, eszembe jutott a River Cottage egyik része, amit pont előző este néztem. Hugh  egy zelleres-édesköményes krémlevest készített.  Már tudtam is a sorsát a két zöldségnek. 

Tg ugyan nagyon vonakodott az édesköményes leves hallatán, de amikor megkóstolta a sült édesköményt, minden kétsége elszállt. Sülés közben egyébként az édeskömény nyersen jellegzetes, erős, ánizsos íze szinte eltűnik, helyette egy édesebb, karamellesebb aromája lesz. Tudom, hogy még csak október van, de a forró leves kanalazgatása közben valahogy máris karácsonyi hangulatom támadt, Talán a reszelt narancs zamatától, mindenesetre szerintem a karácsonyi menüben is megállja a helyét ez a különlegesen finom krémleves.

img_8254

 

Hozzávalók (3-4 személyre):

  • 1 nagy fej zellergumó, meghámozva, felkockázva
  • 3 közepes méretű édesköménygumó, vékonyan felszeletelve
  • 3 fej sonkahagyma vagy 1 fej vörös, megtisztítva, negyedekbe vágva
  • 3 gerez fokhagyma, héjastul
  • 4-5 szál friss kakukkfű
  • só, bors
  • fél teáskanál édesköménymag
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 9 dl zöldségalaplé
  • 1,5 dl tejszín 
  • 1 narancs reszelt héja

A tálaláshoz:

  • néhány darab sült édeskömény
  • 2-3 evőkanál pirított tökmag 

img_8248

Elkészítés:

  1. A sütőt 200°C-ra előmelegítjük.
  2. Egy alufóliával kibélelt tepsire öntjük a felaprított zellert, édesköményt, hagymát és fokhagymát. Megöntözzük az olívaolajjal, sózzuk, borsozzok, megszórjuk az édesköménymaggal és a kakukkfűvel. Az egészet jó alaposan összeforgatjuk. 
  3. A zöldségeket alufóliával lefedve az előmelegített sütőbe toljuk, körülbelül 15 perc alatt puhára sütjük, majd a hőfokot 220 °C-ra emeljük.
  4. Az alufóliát eltávolítjuk a zöldségekről, így további 10 percig sütjük, amíg szép aranybarna kéreg nem képződik a zöldségeken.
  5. A megsült zöldségeket (néhány sült édesköményt hagyjunk meg a tálaláshoz!), a sült hagymát és a megsült fokhagyma krémesre sült belsejét turmixgépbe tesszük (a kakukkfű is nyugodtan mehet bele), felöntjük az alaplével, majd krémes állagúra turmixoljuk, végül felöntjük a tejszínnel, hozzáadjuk a narancs reszelt héját, ezzel is elkavarjuk.
  6. Ízlés szerint lehet változtatni a leves sűrűségén, aki sűrűbben szereti, fokozatosan adagolja az alaplevet.
  7. Hogy igazán krémes állagú levest kapjunk, érdemes a leturmixolt levest egy sűrű szövésű szűrőn átpasszírozni. Megkóstoljuk, ha szükséges, sózzuk, borsozzuk.
  8. Forrón tálaljuk a sült édesköménnyel és a pirított tökmaggal.

 

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

 

Kukoricás lepénykék citromos joghurttal

IMG_7822 (2)

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én imádom a kukoricát, ilyenkor augusztusban, az igazi szezonjában meg pláne. Ha kukoricáról van szó hajlamosak vagyunk leragadni a főtt kukoricánál és a majonézes kukoricasalátánál, pedig nagyon sok lehetőség rejlik a zsenge, édes szemekben. Grillezve szerintem sokkal szuperebb, mint főzve, mondjuk jófajta fűszervajjal kínálva. Arról nem is beszélve, hogy egy kis citromban/limeban pácolt lilahagymával, sok zöldfűszerrel, kis csilivel máris kész a nehéz majonézes változat egészségesebb és finomabb alternatívája. Ősszel, télen pedig már a fagyasztott változatból melengető krémlevest szoktam készíteni, hol curryvel, chilivel és kókusztejjel, hol csak egyszerűen tejszínnel.   

IMG_7807 (2) IMG_7861 (2)

 

IMG_7815 (2)

Odáig vagyok a zöldségekből készített lepényekért, azt hiszem azért, mert én az a csipegetős fajta vagyok, és ez pont olyan egyfalatos “nassolnivaló”. A blogon már szerepel is egy fetás cukkinilepény (ami szintén tízpontos), és nemsokára elhozom nektek a póréhagymás lepény receptjét is, de addig is, itt a kukoricaszezon, úgyhogy ezt próbáljátok ki először. Nálunk bekerült a kedvenc receptek közé. Érdemes dupla adaggal indítani, mert mi ketten 20 perc alatt elpusztítottuk ezt a mennyiséget.

 

IMG_7858 (2)

Hozzávalók (15 darabhoz):

  • 100 g finomliszt
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 1 nagy méretű tojás
  • 6 evőkanál tej
  • 1 kis csili
  • negyed csokor koriander
  • 1 újhagyma vékonyan felkarikázva
  • 300 g kukorica (körülbelül 3 cső főtt kukoricáról, konzerv is lehet lecsöpögtetve)
  • só,bors

A korianderes-citromos joghurthoz:

  • 300 g görög joghurt
  • fél csokor friss koriander, felaprítva
  • fél citrom leve

Recept: Gordon Ramsay

IMG_7812 (2)

Elkészítés:

  1. A lisztet tálba mérjük, hozzáadjuk a sütőport, a tojást, a tejet, habverővel simára kavarjuk. 
  2. Belekeverjük a felkarikázott újhagymát, az apróra vágott, kimagozott csilit, a felaprított koriandert és a kukoricákról levágott (vagy konzerv) kukoricaszemeket. Az egészet összekeverjük.
  3. Egy serpenyőben 2 evőkanál olajat hevítünk, majd kisütjük a lepényeket (egy lepényhez körülbelül 1 evőkanálnyi mennyiség kell).
  4. Közben elkészítjük a korianderes-citromos joghurtot. 
  5. A  joghurthoz keverjük fél citrom levét (lime még jobb) és fél csokor apróra vágott koriandert.
  6. A kisült kukoricalepényeket a citromos joghurttal tálaljuk.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

A fantasztikus fotóháttereket köszönöm a fotóhátterek.hu-nak!

Zöldfűszeres grissini

IMG_6935 (3)

Ki merem jelenteni, hogy ez az egyik legjobb sós nassolnivaló, amit valaha sütöttem. Amellett, hogy a felnőtteknek tökéletes sör- és borkorcsolya, a gyerekek is garantáltan odáig lesznek ezekért a ropogós kenyérrudakért. Messze túlszárnyalja bármelyik boltban kapható változatát. Ízlés szerint használjuk a kedvenc zöldfűszerünket, én most épp kakukkfű-rozmaring-oregánó keverékét gyúrtam a tésztába, de bazsalikommal, kaporral is isteni. A grissini nemcsak nasiként, de levesekkel párosítva is nagyszerű. 

IMG_6935 (2) IMG_6933 (2)

IMG_6923 (2)

Hozzávalók:

  • 500 g finomliszt
  • 20 g friss élesztő
  • 1 tk. só
  • 1 tk. kristálycukor
  • 1,25 dl joghurt
  • 1 dl olívaolaj
  • 1,5 dl langyos víz
  • ízlés szerint zöldfűszerek (kakukkfű, oregánó, rozmaring, kapor)
  • durva szemű tengeri só

IMG_6945 (2)

Elkészítés:

  1. A langyos vízben elkeverjük a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. Az élesztőt néhány perc alatt felfuttatjuk.
  2. A lisztet a sóval és az aprított zöldfűszerekkel elkeverjük.
  3. A lisztes keverékhez adjuk a felfuttatott élesztőt (vízzel együtt), az olívaolajat és a joghurtot.
  4. Egynemű tésztává gyúrjuk.
  5. A tésztát félbe vagy négy részbe vágjuk (így könnyebb vele dolgozni), majd lisztezett nyújtódeszkán 0,5 cm vastag téglalappá nyújtjuk. Nagyon vékonyan megkenjük vízzel, és meghintjük durva szemű tengeri sóval. A téglalapból 1 cm-es csíkokat vágunk, megtekerjük, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük.
  6. 170°C-ra előmelegített sütőben (légkeverésen) körülbelül 15 perc alatt aranybarnára sütjük.

IMG_6947 (2)

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

A fantasztikus fotóháttereket köszönöm a fotóhátterek.hu-nak! 🙂

Gazpacho

IMG_7134 (3)

Nincs is jobb, mint a friss, édes, zamatos paradicsomokból elkészíteni ezt az egyszerű receptet. Ilyenkor nyáron nálunk a hideg levesek mennek, olyanok, amikhez még nagyon a tűzhelyet sem kell begyújtani. Ez a gazpacho is ezen levesek  közül való. Főzni nem kell, csak aprítani egy kicsit, a botmixer vagy a turmixgép pedig elvégzi helyettünk a munka legnagyobb részét. Tavaly ugyan már került fel a blogra gazpacho, egy görögdinnyés változat (hm…, mennyire finom is az), de gondoltam jó ha az eredetit is lejegyzem ide! 🙂

IMG_7134 (2) IMG_7114 (2)

Hozzávalók:

  • 70 dkg paradicsom 
  • 2 közepes méretű fürtös uborka
  • 1 kápia paprika
  • 2 szál szárzeller
  • 1 csokor újhagyma, felaprítva
  • 2 gerezd fokhagyma, reszelve
  • 2-3 szelet szikkadt kenyér belseje, kockára vágva
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2-3 evőkanál vörösborecet
  • só, frissen őrölt bors

Tálaláshoz:

  • 2-3 szelet kenyér héja (amit a levesbe nem tettünk bele)
  • olívaolaj

IMG_7123 (2)

Elkészítés:

  1. A zöldségeket megmossuk, apró kockákra vágjuk,  majd egy nagy tálba tesszük.
  2. A felaprított újhagymát, a reszelt fokhagymát, valamint a kenyérdarabokat a zöldségekhez adjuk. Meglocsoljuk a vörösborecettel, az olívaolajjal, sózzuk, bőven borsozzuk, majd az egészet alaposan összeforgatjuk. Fél órát állni hagyjuk.
  3. Ezután turmixgéppel az egészet pépesítjük. Annyi vízzel hígítjuk, amivel elérjük a kívánt állagot. ( Mi sűrűbben szeretjük.) A végén kóstoljuk meg, ha szükséges, sózzuk, borsozzuk vagy adjunk hozzá még ecetet. 
  4. Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon megpirítjuk a kockákra vágott kenyérhéjat, amit a tálaláskor a levesre halmozunk.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

A fantasztikus fotóháttereket köszönöm a fotóhátterek.hu-nak! 🙂

 

Könnyű, nyári vacsora: citromos-padlizsános rizottó

IMG_6682 (2)

Újabb gyöngyszem Ottolenghi zseniális kompozícióiból. Igazán fantasztikus, ahogy a padlizsán két eltérő textúráját felhasználja a receptben. Egyrészt a grillezett padlizsán puhára sült húsa beleolvad az ételbe, és azt még krémesebbé, gazdagabbá teszi, másrészt ott vannak a ropogósra, pirosra sült padlizsánkockák, amiket legszívesebben elkészítés után rögtön megettem volna. Végül pedig a citrusos ízvilág az, ami az egészet egységgé “varázsolja”, amitől az étel ténylegesen kerek egésszé áll össze.

A rizottó nem kimondottan gyors vacsora, hiszen egyik titka a folyamatos kevergetés. Kevergetés közben ugyanis a rizs kiengedi keményítőtartalmát, amitől az étel elnyeri tökéletes állagát. Persze a tökéletes rizottó elkészítéséhez elengedhetetlen a jó minőségű, kerek szemű rizottórizs, ami lehet arborio vagy carnaroli ( ezeknek magasabb a keményítőtartalmuk ). Ezen kívül az alaplé is kritikus összetevő. Zöldségalaplevet tényleg nagyon gyorsan össze lehet dobni, és ha valaki rászánja magát a rizottókészítésre érdemes saját alaplével dolgozni, mert a végeredmény sokkal finomabb lesz.

Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a konyhában töltött minden percért garantáltan kárpótol majd mindenkit a végeredmény! 🙂  

IMG_6659 (2) IMG_6667 (2)

Hozzávalók:

  • 2 közepes méretű padlizsán
  • 130 ml olívaolaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma, felaprítva
  • 2 gerezd fokhagyma, reszelve
  • 200 g rizottorizs
  • 120 ml száraz fehérbor
  • 750 ml forró zöldségalaplé
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 evőkanál citromlé
  • 20 g vaj
  • 50 g reszelt parmezán
  • 15 g friss bazsalikom felaprítva
  • só, bors

Recept: Yotam Ottolenghi – Vegetáriánus finomságok

IMG_6663 (2)

Elkészítés:

  1. Az egyik padlizsánt gázlángon vagy sütőben feketére sütjük. Én most forró sütőben sütöttem egy alufóliával kibélelt tepsin addig, amíg a héja fekete nem lett. Kivesszük, hosszában félbevágjuk, majd a puha húsát kikanalazzuk. Héját kidobjuk, húsát nagyobb darabokra vágjuk.
  2. A másik padlizsánt 1,5 cm-es kockákra vágjuk. 80 ml olívaolajat egy serpenyőben felforrósítunk, majd több adagban pirosra, ropogósra sütjük a padlizsánkockákat. Tálba tesszük, ízlés szerint sózzuk.
  3. A rizottóhoz a hagymát a maradék (50 ml) olívaolajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a fokhagymát, körülbelül még 3 percig pirítjuk. 
  4. Hozzáadjuk a rizst, elkeverjük, hogy a rizsszemeket az olaj bevonja, 2-3 percig pirítjuk, majd hozzáöntjük a fehérbort, és addig főzzük, amíg szinte elpárolog (kb. 2-3 perc).
  5. Ezután a forró alaplevet kezdjük adagolni, egyszerre egy merőkanállal. Mielőtt a következő adagot hozzáadnánk várjuk meg, hogy az előző adagot teljesen felszívja a rizs, közben folyamatosan keverjük.
  6. Amikor hozzáadtuk az összes alaplevet, a rizottót lehúzzuk a tűzről. Hozzákeverjük a reszelt citromhéjat, a citromlevet, a vajat, a parmezánt, a grillezett padlizsánt, a felaprított bazsalikomot és ízlés szerinti sót. Az egészet összekeverjük. Tálaláskor a rizottóra halmozzuk a pirosra sütött padlizsánkockákat.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

A fantasztikus fotóháttereket köszönöm a fotóhátterek.hu-nak! 🙂

 

Gyors és egészséges nyári quinoa saláta meggyel, kaporral és grillezett halloumival

IMG_6393 (2)

Érdemes kísérletezni a különböző gabonafélékkel ( quinoa, amaránt, hajdina, árpa, köles, kuszkusz, bulgur), hiszen így igazán változatossá tudjuk tenni étrendünket. ( A hajdina, az amaránt és a quinoa nem gabonák, de mivel magjukat úgy fogyasztjuk, mintha gabonaféle lenne, én ebbe a csoportba sorolom ) Nem mindig csak az unalmas, főtt, fehér rizs és krumpli kerül majd asztalra köretként, arról nem is beszélve, hogy mennyivel több hasznos tápanyagot tartalmaznak. Igazán sokoldalúak, kínálhatjuk melegen vagy hidegen, tehetjük levesekbe, de köretként és magában salátaként is kiválóak.

Ha a keresőbe beütitek a quinoa szót elég sok találatot fogtok kapni, ahol részletesen írnak erről az élelmiszerről, de azért néhány sorba én is összeszedem nektek a leglényegesebb infókat.

A bolíviai Andokból származó quinoának különböző fajtái vannak: vörös, fekete és fehér változatban kapható. A fehérnek a legenyhébb az íze, az állaga könnyű, a fekete ízben markánsabb, és a textúrája is tömörebb, a kettő között helyezkedik el mind ízben, mind pedig állagban a vörös. A quinoa tápanyagokban nagyon gazdag, teljes értékű fehérjeforrás. Kiemelkedően magas a rosttartalma, rengeteg vitamint ( B, C, E), valamint ásványi anyagot (kalcium, magnézium, vas, foszfor) tartalmaz. Ami pedig pluszban zseniális, hogy nagyon gyorsan, bő tíz perc alatt el is készíthetjük.

A blogra áprilisban felkerült a gránátalmás hajdinasaláta, ami nagyjából megegyezik ezzel a recepttel, csak most a szezonalitásnak megfelelően a gránátalmát meggyre cseréltem, illetve hajdina helyett quinoával készítettem. Yotam Ottolenghi receptje még mindig zseniális!!!!!!

IMG_6385 (2)

Hozzávalók:

  • 200 g quinoa
  • 5 szál szárzeller, kis kockákra vágva
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2,5 evőkanál balzsamecet
  • 2 kis gerezd fokhagyma, reszelve
  • 1 csokor apróra vágott kapor
  • 1 csokor apróra vágott petrezselyem
  • fél teáskanál őrölt szegfűbors (kihagyható)
  • 200 g megy, kimagozva
  • só, frissen őrölt bors
  • 250 g Halloumi sajt

IMG_6368 (2)

Elkészítés:

  1. A quinoa-t kétszeres mennyiségű vízben 10-15 perc alatt megfőzzük.
  2. A puhára főtt quinoa-t lecsepegtetjük, és egy nagy keverőtálba tesszük. Még forrón hozzáadjuk a felkockázott zellerszárat, az olívaolajat, az ecetet, a fokhagymát, a szegfűborsot, kevés sót és borsot. Az egészet összekeverjük, hagyjuk teljesen kihűlni.
  3. Ha kihűlt, hozzáadjuk a zöldfűszereket, valamint a kimagozott,felezett meggyet, ezzel is alaposan összeforgatjuk. Megkóstoljuk, ha szükséges sózzuk, borsozzuk.
  4. A halloumit kevés olívaolajon egy serpenyőben megsütjük, a salátát a grillezett sajttal kínáljuk.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Hideg kókusztejes borsókrémleves

IMG_6252 (2)

Hőségriadó van, és a holnapi napra még melegebbet mondanak, így nem árt ha van a tarsolyunkban egy-két jól bevált hűsítő leves. Én most az ázsiai ízek rajongóinak kedvezek ezzel a borsókrémlevessel, aminek nálunk hatalmas sikere  volt. 

Már régóta kívántam a klasszikus zöldborsólevest, de mivel TG nem igazán rajong érte, ennek elkészítése most elmaradt. Helyette született meg ez az ízeiben thai hangulatot hordozó krémleves, amire még TG is azt mondta, hogy ” Ez a zöldborsóleves bármikor jöhet!”. 

IMG_6246 (2) IMG_6249 (2)

IMG_6241 (2)

Hozzávalók:

  • fél kg zsenge zöldborsó (tisztított súly)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma, reszelve
  • 30 g gyömbér, megtisztítva, reszelve
  • 3 kaffir lime levél
  • 1 szál thai citromfű
  • fél teáskanál cukor
  • 7 dl zöldségalaplé
  • 3 dl kókusztej
  • 1,5 evőkanál halszósz
  • ízlés szerint frissen facsart limelé
  • 2 evőkanál olaj

A tálaláshoz:

  • friss korianderzöld
  • vizitorma
  • 1-2 evőkanál kókusztej

IMG_6278 (2)

Elkészítés:

  1. A vöröshagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, majd egy lábasban 2 evőkanál olajon megdinszteljük.
  2. Hozzáadjuk a reszelt fokhagymát és a gyömbért, majd további 2-3 percig pároljuk.
  3. Hozzákeverjük a zöldborsót, a kaffir lime leveleket, a thai citromfüvet (amit előtte klopfolóval kicsit megtörünk, hogy az aromáját jobban kiengedje), a sót, a cukrot és a zöldségalaplevet. Addig főzzük, amíg a borsó megpuhul.
  4. Ekkor levesszük a tűzről, kihalásszuk a kaffir lime leveleket és a thai citromfüvet, majd az egészet krémesre turmixoljuk, ezután hozzákeverjük a halszószt, a kókusztejet, valamint a limelevet. Ha nincs olyan turmixunk, botmixerünk, amivel selymes, krémes állagot tudunk elérni, akkor érdemes a levest egy sűrű szövésű szűrön átpasszírozni, hogy elérjük a kívánt állagot.
  5. A levest hűtőbe tesszük, és jól lehűtjük.
  6. Tálaláskor a levesre halmozzuk a zöldeket (korianderzöld, vizitorma), végül néhány csepp kókusztejjel díszítjük.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!