Ízből tíz

Epres-bodzás sajttorta

Gondolom, aki szerette volna, már elkészítette az idei adag bodzaszörpöt, így jól jöhet ez a recept is, amiben ezt a mennyei italt a sajttorta ízesítésére használom.  

A bodzaszörpben marinált eper eszméletlenül finom, és tapasztalatból mondhatom, hogy érdemes nagyobb adagot készíteni belőle, mert még azelőtt elfogy, hogy a torta tetejére kerülne.

Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):

A kekszes alaphoz:

  • 150 g zabkeksz
  • 75g olvasztott vaj

A krémsajtos részhez:

  • 250 g mascarpone
  • 200 g 20%-os tejföl
  • 15 g keményítő
  • 125 ml bodzaszörp
  • 2 darab M-es méretű tojás

A tetejére:

  • 300 g megtisztított, félbevágott eper
  • 3-4 evőkanál bodzaszörp
  • néhány csepp citromlé

 

Elkészítés:

  1. Robotgépben a kekszet morzsává őröljük, hozzáadjuk az olvasztott vajat, majd  összedolgozzuk.
  2. A kekszet a tortaforma aljába nyomkodjuk egy evőkanál vagy pohár segítségével. A krém elkészítéséig a hűtőbe tesszük.
  3. A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
  4. A sajtkrémes töltelékhez a mascarponét a tejföllel és a keményítővel simára keverjük. Hozzáadjuk a bodzaszörpöt és a tojásokat. Homogén masszává keverjük.
  5. A krémsajtos tölteléket a kekszes alpra öntjük.
  6. A tortaformánkat erős alufóliával becsomagoljuk szorosan úgy, hogy az alját és az oldalát is beborítsa. Érdemes több rétegben (legalább 3) befedni, hogy biztosra menjünk. A bebugyolát tortaformát egy magas falú tepsibe helyezzük. A tetejét is befedjük egy réteg alufóliával.
  7. A tortaforma köré annyi forró vizet öntünk, ami nagyjából a tortaforma feléig ér.
  8. A tepsit a sütőbe tesszük, körülbelül 50-60 perc alatt készre sütjük. Akkor van kész ha a külseje megszilárdult, de a közepe még kissé remegős.
  9. Ha kész, kiemeljük a vízből, és hagyjuk teljesen kihűlni. 
  10. A feldarabolt epret összekeverjük a bodzaszörppel és a citromlével. Körülbelül fél órát állni hagyjuk.
  11. Tálalás előtt néhány órára hűtőbe tesszük a tortát.
  12. Tálaláskor a tetejére halmozzuk a bodzaszörpben marinált epret.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Epres-rebarbarás francia pite

Ha nem akarunk sokat a konyhában bíbelődni, ám mégis szeretnénk egy könnyű desszertet az asztalra varázsolni, ez a recept tökéletes. Bármelyik szezonális gyümölccsel kíváló ez a rusztikus francia pite. Én most egy igazi klasszikus párost, az eper-rebarbara mennyei kombinációját használtam, de a meggyes-csokoládés, sárgabarackos-levendulás, nektarinos-szedres verziók éppúgy tízpontosak.  

Sőt, reggelire a zöldségekkel készült sós változatok is igazán nagyszerűek.

Hozzávalók (4 darab közepes méretű galette-hez):

  • 360 g finomliszt
  • 250 g hideg, felkockázott vaj
  • 2 csapott evőkanál kristálycukor
  • nagy csipet só
  • 2-4 evőkanál hideg víz (vagy amennyit a tészta felvesz)

A töltelékhez:

  • 400 g rebarbara, tisztítva, feldarabolva (kb. 2 cm-es darabokra)
  • 400 g eper, tisztítva, félbe/negyedekre vágva
  • 15 g friss gyömbér, reszelve
  • 3-4 evőkanál nádcukor (ízlés szerint több is lehet)
  • 1 púpos evőkanál keményítő

A tálaláshoz (opcionális):

  • labneh (házi krémsaj), narancsvirágvíz, méz

Elkészítés:

  1.  A lisztet a cukorra és a csipet sóval elkeverjük, hozzáadjuk a kockára vágott hideg vajat, kezünkkel elmorzsoljuk. Hozzáadunk annyi vizet, hogy a tészta összeálljon.  Folpackba csomagolva a hűtőbe tesszük 1 órára.
  2. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. 
  3. A töltelékhez a rebarbarát egy lábasba tesszük a reszelt gyömbérrel, a cukorral és 2 evőkanál vízzel. Közepes lángon néhány perc alatt kissé megpuhítjuk. A cél, hogy enyhén megpuhuljon, ne essen szét. Ekkor hozzákeverjük az feldarabolt epret és a keményítőt. Alaposan elkeverjük.
  4. A tésztát kivesszük a hűtőből, négy egyforma darabba vágjuk, majd mindegyiket nagyjából kör formájúra nyújtjuk. Ráhalmozzuk a tölteléket, hogy a szélén kb. 2 cm-es sávot  szabadon hagyunk. A tészta üresen maradt részét a töltelékre hajtogatjuk. Az előmelegített sütőbe tesszük, majd 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.
  5. Tálalhatjuk a fent említett sűrű, házi krémsajttal, amihhez a labneht ízlés szerint kekeverjük pici mézzel és narancsvirágvízzel, de egyszerűen vaníliás-joghurtos mascarponekrémet is adhatunk mellé. Ezt úgy szoktam készíteni, hogy nagyjából azonos mennyiségű sűrű, görög joghurtot és mascarponét kikeverek egy kis mézzel, porcukorral, majd vaníliakivonattal, vaníliarúddal vagy vaníliás cukorral ízesítem.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Epres-bodzás palacsinta

Végre virágzik a bodza, amit minden évben iszonyatosan várok! Egyrészt imádjuk a bodzaszörpöt, ami ilyenkor kihagyhatatlan, másrészt a bodza zamata a különféle desszertek, torták, sütemények ízét remekül fel tudja dobni, és ilyenkor előszeretettel kisérletezek vele. És ha ízpárosokról van szó, akkor az eper-bodza kombó nálunk igazi befutó. Zseniális, hogy egy egyszerű palacsintából mennyivel többet ki lehet hozni csupán e két szezonális alapanyag hozzáadásával.

 

Hozzávalók:

  • 1 csésze* finomliszt
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 1/4 teáskanál szódabikarbóna
  • nagy csipet só
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 2 közepes méretű tojás
  • 1 csésze* író (helyettesíthető fél csésze tej és fél csésze joghurt keverékével)
  • 125 g friss eper, megtisztítva, felaprítva
  • 4-5 bodzavirág, a szárakról leszedegetve
  • 25 g vaj, felolvasztva

*1 csésze 235 ml űrtartalmú

Recept: innen

 

Elkészítés:

  1. Egy tálba mérjük a száraz hozzávalókat (finomliszt, só, cukrok, sütőpor, szódabikarbóna).
  2. Egy másik tálban összekeverjük az írót a tojásokkal, majd az egészet hozzáöntjük a száraz alapanyagokhoz. Elkeverjük. 15 percig állni hagyjuk. 
  3. Ezután a palacsintatésztába forgatjuk a felaprított epret, és a bodzavirágot. Végül az olvasztott vajat vékony sugárba adagolva a tésztába keverjük.
  4. Egy tapadásmentes serpenyőt vékonyan megkenünk olajjal, és kis lángon felmelegítünk. A masszából egy evőkanálnyi mennyiségeket halmozunk a serpenyőbe. Mikor már a palacsinta alja elválik a serpenyőtől, megfordítjuk, és készre sütjük.
  5. Tálaláskor a palacsintát megszórjuk friss eperrel, és meglocsoljuk egy kis mézzel.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Vaníliás egres-eper crumble házi bodzafagyival

IMG_6132 (2)

Igen-igen, tudom, hogy már javában dübörög a meggy és a cseresznye szezonja, az eperé pedig már lassan leáldozóban, de ezzel a recepttel még adós vagyok nektek. 

 Az örök kedvenc morzsasütit most a köszméte- eper párosa, valamint a hozzá kínált bodzafagyi teszi igazán különlegessé. A szezonális gyümölcsök mindegyikéből elkészíthető, erősen ajánlott páros a sárgabarack levendulával és a megy kardamommal! 🙂

IMG_6107 (2) IMG_6120 (2)

IMG_6088 (2)

Hozzávalók:

A morzsasütihez:

  • 40 dkg egres
  • 60 dkg eper
  • 80 g cukor 
  • 1 csapott evőkanál keményítő
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai
  • 9 dkg liszt
  • 9 dkg zabpehely
  • 9 dkg vaj
  • 6 dkg cukor
  • csipet só

A fagylalthoz:

  • 3,5 dl bodzaszörp
  • 3,5 dl tejszín
  • 1 dl tej
  • 4 tojássárgája
  • csipet só

IMG_6146 (2)

Elkészítés:

  1. A fagylalthoz a tejet a tejszínnel és a csipet sóval egy lábasba tesszük, összemelegítjük.
  2. Közben a tojások sárgáját a bodzaszörppel kikeverjük.
  3. A tűzről lehúzzuk a tejes-tejszínes keveréket, hozzáadjuk a bodzás tojássárgáját. Visszatesszük a tűzre. Nagyon alacsony lángon addig főzzük, amíg kissé be nem sűrűsödik. 
  4. Hagyjuk teljesen kihűlni. Mélyhűtőbe tesszük, majd megszilárdulásig néhány alkalommal botmixerrel átkeverjük.
  5. A morzsasütihez az egrest és az epret is megmossuk, feldaraboljuk. Az egrest a vaníliarúddal és a cukorral együtt egy lábasba tesszük, pár perc alatt puhára pároljuk. A tűzről levéve hozzákeverjük az epret és a keményítőt.
  6. A morzsához a lisztet, a zabpelyhet és a csipet sót egy tálban összekeverjük. Hozzáadjuk a darabokra vágott vajat, majd a kezünkkel elmorzsoljuk. Végül a cukrot is belekeverjük.
  7. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra.
  8. Egy piteformába öntjük az epres-egreses tölteléket, megszórjuk a morzsával, és 20-25 percig sütjük, amíg a morzsa kissé meg nem pirul. 
  9. Az elkészült crumble-t a bodzafagyival tálaljuk.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

Balzsamecetes sülteper-krémleves, túrógombóccal, ropogós zabpehellyel

IMG_6174 (2)

Az idei eperszezonban még csak egy epres recept került fel a blogra, de most pótolom a hiányosságokat.

Így a szezon végére rögtön két receptet is hozok nektek, az egyik ez a különlegesen finom eperleves, a másik pedig egy egyszerű egres-eper crumble lesz kis csavarral.

A sült eperből egyébként érdemes nagyobb adagot készíteni, hiszen igen sokoldalúan felhasználható. A sütőből kivett forró, szirupos epret vaníliafagylaltra halmozva szeretjük, hidegen pedig egy nagy tál görög joghurtra kanalazva fogyasztjuk reggeliként.

Említést kell tennem még a receptben szereplő túrógombócról is. Danitól tanultam, és  minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez egy tökéletes túrógombóc. Amikor megkóstoltam odáig voltam értem, annyira puha és légies. Ezentúl már csak így fogom készíteni. 🙂

IMG_6204 (2) IMG_6160 (2)

Hozzávalók:

A leveshez:

  • 1 kg eper
  • 6 evőkanál nádcukor (az eper édességétől függően lehet több vagy kevesebb)
  • fél citrom frissen facsart leve
  • 1,5-2 evőkanál balzsamecet
  • 40 dkg görög joghurt
  • 2,5 dl habtejszín
  • csipet só

A túrógombóchoz (15 apró gombóchoz)

  • 250 g félzsíros túró
  • 1,5 evőkanál cukor
  • csipet só
  • 1 evőkanál búzadara
  • 1 tojás, szétválasztva
  • fél citrom reszelt héja
  • 1-2 evőkanál liszt (a gombócok formázásához)

A tálaláshoz:

  • 6 evőkanál zabpehely, megpirítva
  • néhány evőkanál görög joghurt

IMG_6191 (2)

Elkészítés:

  1. Az epreket megmossuk, kicsumázzuk, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, meglocsoljuk a citromlével, megszórjuk cukorral. Alaposan összeforgatjuk.
  2. 190°C-ra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. Ekkor már levet ereszt, ami szépen elkezd karamellizálódni és szirupossá válni.
  3. A sütőből kivett epret a szirupos lével együtt turmixgépbe tesszük. Hozzáadjuk a joghurtot, a tejszínt, a balzsamecetet és a csipet sót, majd krémesre turmixoljuk. 
  4. Megkóstoljuk, és ha szükséges, ízlés szerint még édesíthetjük cukorral, illetve ha a leves túl sűrű lenne, egy kis mennyiségű víz hozzáadásával hígíthatjuk.
  5. A túrógombócokhoz a tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a sót, a citrom reszelt héját, az áttört túrót és a búzadarát.
  6. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és a túrós masszához adjuk. 20 percre a hűtőbe tesszük pihenni.
  7. A pihentetés után kisebb darabokat tépünk a tésztából, amiket a lisztbe enyhén beleforgatunk, majd kis gombócokat formázunk.
  8. Az elkészült gombócokat forrásban lévő vízbe dobjuk, és addig főzzük, amíg feljönnek a víz tetejére, plusz 1-2 percig.
  9. Tálaláskor egy tányérba teszünk 3-4 túrógombócot, köré öntjük az eperlevest, meglocsoljuk egy evőkanál joghurttal, majd megszórjuk a ropogós zabpehellyel.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

IMG_6172 (2)

 

 

 

Hűsítő epres jégkása bodzával

IMG_5999 (2)

Végre itt a jó idő, ami nálunk egyet jelent a házi fagylaltok, sorbetek készítésével. Én és TG a gyümölcsös-jeges fagyikért rajongunk, így most ezzel a hűsítő, friss epres-bodzás granitával indítottuk el az itthoni fagyiszezont. 

Egyébként a jégkása műfaj eléggé magával tudja ragadni az embert , ha egyszer kipróbáljátok, onnantól nincs megállás, ugyanis minimális belefektetett munkával, isteni, jeges finomságot készíthetünk, ami a bolti változatokat magasan túlszárnyalja. Bármilyen gyümölcsből elkészíthető, sőt a mi nagy kedvencünk a kávés jégkása, amit ha tejjel felöntünk máris kész a házi jeges kávé. Ennek a receptjét is hozom hamarosan.

Ez az epres változat a közelgő gyermeknapra is tökéletes, garantáltan minden lurkó imádni fogja! 🙂

IMG_5900 (2)IMG_5947 (2)

Hozzávalók:

  • 1 kg eper
  • 200 ml víz
  • 130 g cukor (persze ez függ az eper édességétől, az enyém picit savanykásabb volt)
  • 5-6 darab nagy bodzavirág
  • frissen facsart citromlé (ízlés szerint, én egy egészet belefacsartam)
  • csipet só

IMG_5936 (2)

Elkészítés:

  1. A vizet a cukorral és a bodzavirágokkal együtt egy lábasba tesszük, közepes lángon felforraljuk. A tűzhelyről levéve fedőt teszünk rá, majd 20 percig hűlni hagyjuk, ezalatt a bodza ízét is átveszi a szirup.
  2. Az epreket megmossuk, kicsumázzuk, és turmixgépben pürésítjük, hozzáadjuk a csipet sót.
  3. A szirupot leszűrjük, majd az eperpüréhez adjuk. Ízlés szerint citromlevet keverünk hozzá.
  4. Egy lapos edénybe átöntjük, fagyasztóba tesszük. 2 óránként kivesszük, és villával kicsit felkapargatjuk. Ha nagyon megszilárdulna, tálalás előtt 15 perccel vegyük ki, és ezután lazítsuk fel a villával.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

IMG_5943 (2)

Mascarponés-törökmogyorós pite eper-rebarbara lekvárral

IMG_4099 (4)Az alapötletet Nigella: Hogyan váljunk házi istennőké című könyvében található rebarbaratorta recept adta. Emlékszem, körülbelül két-három évvel ezelőtt készítettem el a receptjét, ami tulajdonképpen egy muskotályos-krémsajtos pite, tetején puhára főtt, fanyar rebarbarával. Még mindig a számban érzem pikáns ízét.  

Szerettem volna valami hasonlót reprodukálni, de sajnos nem volt kéznél muskotályos bor, ezért azt a krémből kihagytam, a pitetésztát egy mogyorós omlós tésztával helyettesítettem, tetejére pedig az idei első eper-rebarbara lekvárom került.

Halkan megjegyzem, nem lett rossz…

 

 

 

 

Hozzávalók a tésztához (24 cm-es piteformához):

  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 5 dkg pirított, darált mogyoró
  • 1 tojássárgája
  • csipet só
  • 1-2 ek. hideg víz

Hozzávalók a krémhez:

  • 25 dkg mascarpone
  • 2 dl habtejszín
  • 2-3 ek. cukor
  • 1 vaníliarúd kikapart magja

Hozzávalók a lekvárhoz:

  • 50 dkg eper
  • 50 dkg rebarbara
  • 25 dkg cukor
  • fél citrom leve
  • 1 zacskó 3:1 dzsemfix

 

 

IMG_4113 (2)Törökmogyorós-mascarponés pite eper-rebarbara lekvárral2

 

Elkészítés:

A tésztához a lisztet elkeverjük a porcukorral, a darált mogyoróval és a csipet sóval. A vajat felkockázzuk, és a lisztes keverékhez adjuk. Az ujjunkkal összemorzsoljuk, végül hozzáadjuk a tojássárgáját és annyi vizet, hogy éppen összeálljon. Fóliába csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük.

Eközben elkészítjük a lekvárt. A megmosott epret és a rebarbarát kisebb darabokra vágjuk, és egy lábasba tesszük. A citrom levével és a dzsemfixszel jól elkeverjük. Lassú tűzön forraljuk fel. A forrásban lévő péphez adjuk hozzá a cukrot, ezután még 5 percig főzzük, majd a már kész lekvárt hagyjuk kihűlni.

A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. A tésztát kinyújtjuk, kibéleljük vele a piteformát és visszatesszük a hűtőbe további 20 percre.

Eközben a mascarponés krémet elkészítjük. A mascarponét lazítsuk fel kézi habverővel, majd adjuk hozzá a tejszínt, a cukrot és a vanília kikapart magját. Verjük tovább, amíg kellőképp sűrűvé nem válik. A pite összeállításáig tegyük a hűtőbe.

A hűtőből kivett tésztára tegyünk sütőpapírt, és töltsük meg valamilyen nehezékkel (pl.: bab, rizs). Tegyük az előmelegített sütőbe, süssük 15 percig, majd távolítsuk el a nehezéket, és süssük még további 10 percig, amíg a tészta átsül, és szép aranybarnára pirul. Hagyjuk teljesen kihűlni.

A kihűlt tésztakosárba kanalazzuk a mascarponekrémet, majd erre simítjuk rá az elkészített lekvárt is. Legalább egy órára a hűtőbe tesszük.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

Törökmogyorós-mascarponés pite eper-rebarbara lekvárral

 

 

 

Epres-rebarbarás pite ropogós morzsával

Epres-rebarbarás pite ropogós morzsával2

A rebarbara nálunk nagy kedvenc önmagában is, de az eper-rebarbara páros szerintem verhetetlen. Ahogy a rebarbara savanykás íze és az eper édessége találkozik, tényleg fenomenális. Így ha tehetem, maximálisan kihasználom azt az időszakot, amikor együtt kaphatók. Mindig készül belőlük leves, elég sok levár, és persze rengeteg sütemény is.

A crumble szintén a favorit desszertek közé tartozik,  a legtöbb szezonális gyümölccsel el szoktam készíteni, hozzá általában vaníliás tejfölhabot, vaníliás mascarponét, vagy szimplán vaníliafagyit adok. Ez a recept kicsit szofisztikáltabbá teszi a crumble-t, már ami a megjelenését illeti. Szépen lehet tálalni, habár nekem a morzsasütivel sincs bajom, sőt. Ez a recept több időt igényel, mint a klasszikus crumble, de megéri. Igazából csak annyiban különbözik, hogy az alján van egy vékony pitetészta, aminek köszönhetően akár egyszerűen kézzel is elfogyaszthatjuk a desszertet, de azért én a plusz omlósságot is szeretem benne. Ha valakinek esetleg nincs elég ideje, nyugodtan készítse csak el a pitetészta nélkül, úgyis isteni lesz a végeredmény.

Epres-rebarbarás pite ropogós morzsával

Hozzávalók a tésztához (24 cm-es piteformához) :

  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 3 tojássárgája
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipet só

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 40 dkg rebarbara
  • 30 dkg eper
  • 8 dkg cukor
  • 1 púpos ek. keményítő

Hozzávalók a morzsához:

  • 6 dkg liszt
  • 6 dkg zabpehely
  • 6 dkg vaj
  • 4 dkg cukor
  • csipet só

Elkészítés:

A tésztához a lisztet elkeverjük a porcukorral, a citrom reszelt héjával és a csipet sóval. A vajat felkockázzuk, és a lisztes keverékhez adjuk. Az ujjunkkal összemorzsoljuk, végül hozzáadjuk a tojások sárgáját. Egynemű tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagolva fél órára a hűtőbe tesszük. Ha letelt a fél óra, kivesszük, kinyújtjuk és kibéleljük a piteformát, majd további fél órát pihentetjük a hűtőben.

A pihentetések alatt a tölteléket és a morzsát is elkészítjük.

A rebarbarát és az epret is megmossuk, feldaraboljuk. A rebarbarát a cukorral együtt egy lábasba tesszük, pár perc alatt puhára pároljuk. A tűzről levéve hozzákeverjük az epret és a keményítőt.

A morzsához a lisztet, a zabpelyhet és a csipet sót egy tálban összekeverjük. Hozzáadjuk a darabokra vágott vajat, majd a kezünkkel elmorzsoljuk. Végül a cukrot is belekeverjük.

A sütőt előmelegítjük 180°C-ra.

A hűtőből kivett tésztát villával megszurkáljuk, betesszük a sütőbe, és 15 percig sütjük. Kivesszük, megtöltjük az epres-rebarbarás töltelékkel, megszórjuk a morzsával, majd további 20-25 percig sütjük, amíg a morzsa kissé meg nem pirul. 

Kínálhatunk hozzá hideg vaníliás tejfölhabot, de gyömbérfagyival is pompás lehet.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!