Ízből tíz

Medvehagymás palacsinta buggyantott tojással, kecskesajttal

Hozzávalók:

A palacsintához:

  • 250 g finomliszt
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 4 nagy méretű tojás szétválasztva
  • 250 g félzsíros tehéntúró
  • 200 ml tej
  • 1 nagy csokor medvehagyma (80-90 g)
  • körülbelül 3/4 teáskanál só
  • frissen őrölt bors

Tálaláshoz:

  • 100 g friss kecskesajt
  • 6 nagy méretű tojás

Elkészítés:

  1. Egy tálba kimérjük a lisztet, elkeverjük a sóval, borssal és a sütőporral.
  2. Hozzáadjuk a 4 tojássárgáját, az előre kimért tejet és a villával áttört túrót.
  3. Könnyedén elkeverjük, majd a legvégén  a felaprított medvehagymát is belekeverjük.
  4. Lágyabb habbá verjük a tojásfehérjéket.
  5. A hab 1/3-át hozzáadjuk a keverékhez, itt nem kell vigyáznunk, nyugodtan keverhetjük erősebben is, a cél, hogy fellazítsa a keveréket.
  6. Ezután a maradék habot további két részletben  összeforgatjuk a keverékkel, itt már figyeljünk, hogy a habot ne törjük össze.
  7.  Egy serpenyőt közepes hőfokon felmelegítünk, vékonyan kikenjük olajjal.
  8. A masszából  kisebb halmokat szedünk a serpenyőbe, szétterítjük, hogy kb. 10 cm átmérőjűek legyenek. (A legjobb, ha az első palacsinta egy próba, amit megkóstolunk, és ha kell, akkor még ízesíthetjük a masszát sóval, borssal.)
  9. Mikor a palacsinta alja már elválik a serpenyőtől, megfordítjuk, majd  készre sütjük.
  10. Közben a buggyantott tojásokat is elkészítjük. Ehhez érdemes mindig friss tojást használni, azzal könnyebb dogunk lesz, a régebbi tojásoknak a fehérje része könnyebben szétválik, nem veszi olyan szépen körbe a a sárgáját.
  11.  Egy magasabb falú lábasban vizet melegítünk, addig, amíg gyöngyözni nem kezd, fontos, hogy a víz ne zubogjon! Ha ez megtörtént, sózzuk, majd egy kanállal örvényt képzünk a vízben. A tojásokat üthetjük egyből a vízbe, de könnyebb ha először egy kis tálkába tesszük (én kis szuflé formákba szoktam), és ebből öntjük az örvény közepébe. Néhány perc alatt el is készül a tojás. Ezt úgy tudjuk ellenőrizni, hogy kanállal alányúlunk, és megtapogatjuk. Ha fehérje kellően megszilárdult, a sárgája még puha, kész is. 
  12. Tálaláskor a palacsintákra szórjuk a morzsolt kecskesajtott, és ráhelyezzük a buggyantott tojásokat.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

Villámgyors medvehagymás “pogácsa”

Ez a “pogácsa” több okból is zseniális. Egyrészt, mivel nincs benne élesztő, villámgyorsan elkészül. Nagyjából 10 perc alatt összeállítható, és körülbelül ugyanennyi idő alatt már meg is sül, így ha gyorsan valami laktatóra vágyunk, akkor itt a tuti recept. Másrészt, szuper kis alapként szolgál más ízesítésű pogácsákhoz. Én már sütöttem újhagymás variációt, illetve több cukorral és kevesebb sóval édes pogácsát is, amit a végén vajjal és lekvárral megkenve ettünk. Mindekettő isteni volt. 

 

Hozzávalók (9 nagyobb méretű “pogácsához”):

  • 250 g finomliszt
  • 1 teáskanál só
  • 2 teáskanál cukor
  • 10 g sütőpor
  • 60 g vaj felkockázva
  • 100 g reszelt cheddar sajt(trapista is jó)
  • 170 ml habtejszín
  • 1 csokor medvehagyma
  • 1 tojás a pogácsák kenéséhez

Elkészítés:

  1. A sütőt 210°C-ra előmelegítjük.
  2. Egy tálban összekeverjük a lisztet, a sütőport, a sót és a cukrot. A kockára vágott vajat hozzáadjuk, elmorzsoljuk. 
  3. Végül a reszelt sajtot, a felaprított medvehagymát és a tejszínt is belekeverjük. Kezünkkel összedolgozzuk. Csak addig gyúrjuk, amíg össze nem áll, nem kell túldolgozni.
  4. A tésztát lisztezett nyújtódeszkán ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, majd egy pogácsaszaggatóval 9 pogácsát szúrunk ki.
  5. A pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, megkenjük a felvert tojással.
  6. Az előmelegített sütőben körülbelül 13-15 perc alatt készre sütjük.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

 

 

Mákos guba torta

Újabb klasszikus kissé felturbózva!  

Érdemes rögtön dupla adaggal, egy 23 cm-es tortával indítani, mert ez a pici sajnos pikk-pakk elpárolog. Mákos süti rajongóknak kötelező darab!

Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):

  • 250 g kalács felkockázva (én ezt az alap kalácstésztát szoktam használni, persze levendula és lekvár nélkül 🙂 )
  • 300 ml tej
  • 150 ml tejszín
  • 2 tojássárgája
  • 40 g vaj
  • 40 g porcukor
  • 40 g méz
  • 80 g darált mák
  • 1 kezeletlen citrom reszelt héja

A vaníliás krémhez (bavaroise, recept a Praliné Paradicsom blogról):

  • 250 g tej
  •  1 vaníliarúd
  •  2 tojássárgája
  • 50 g nádcukor
  •  3 lap zselatin
  •  225 g habtejszín
A fehérjehabhoz:
  • 50 g tojásfehérje
  • 50 g porcukor
  • 50 g kristálycukor
  • 25 g víz

Elkészítés:

  1. A sütőt 170°C-ra előmelegítjük.
  2. A tejet a tejszínnel és a vajjal forráspontig melegítjük. A tojássárgát a porcukorral és a mézzel habosra keverjük, majd folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a meleg. tejszínes, vajas tejet. Ezt a felaprított kalácsra öntjük, hozzáadjuk a darált mákot és a reszelt citromhéjat. Az egészet alaposan összeforgatjuk. 
  3. A tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük, majd belenyomkodjuk a kalácsos masszát.
  4. Az előmelegített sütőbe toljuk, és nagyjából 25 perc alatt készre sütjük.
  5. Sütőből kivéve a tortaformában hagyjuk teljesen kihűlni.
  6. A krémhez a tojássárgáját habosra keverjük  a cukorral, hozzáadjuk a tejet és a vaníliarudat. Kis lángon addig főzzük, amíg kissé besűrűsödik (kb. 80 °C-ig). A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk. A tűzről levesszük az angolkrémet, és a zselatinlapokat belekeverjük (előtte csavarjuk ki). Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. Ekkor habbá verjük a tejszínt, majd két részletben a vaníliás krémhez keverjük.
  7. Az elkészült bavaroise-t a tortaalapra öntjük. (Ha a tortaformánk nem elég magas ahhoz, hogy a krém beleférjen, akkor vegyük ki a formából az alapot, és vágjunk le a tetejéből néhány centit, hogy a krém elférjen, majd tegyük vissza a formánkba, és így öntsük rá a krémet.)
  8. Néhány órára a hűtőbe tesszük, amíg a krém megszilárdul.
  9. A tojásfehérjehabhoz a kristálycukorból és a vízből szirupot főzünk, 120°C-ig melegítjük. Eközben a fehérjét a porcukorral kemény habbá verjük. Amikor a szirup elkészült, vékony sugárban a habunkhoz csorgatjuk, közben a habverővel fogyamatosan keverjük. Addig folytatjuk a habverést, amíg a habunk ki nem hűl, és szép fényes lesz.
  10. Ekkor habzsákba töltjük, tetszőleges formában a kihűtött torta tetejére nyomjuk. Végül zsebsárkánnyal a fehérjehabot megkaramellizáljuk.

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebookon, illetve Instagramon is!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!